Lacey Weatherford: Crush

Sziasztok!

Ma jelent meg Lacey Weatherford Crush- Bizsergés c. regénye magyarul, a Könyvmolyképző gondozásában, de mivel Amazonon ingyenes volt, és éppen jobb dolgom sem akadt, a hétvégén elolvastam angolul. Elképzelhető, hogy megveszem majd magyarul, de természetesen új kritika nem fog felkerülni a blogra.

Nyelv: ANGOL

Kiadó: Moonstruck Media

Kiadás éve: 2012

Oldalszám: 318

Sorozat: Crush (#1)

Folytatás?: van (Smitten)

Magyar megjelenés: 2014. november eleje

Moly: 80%

Goodreads: 4.01

A könyv dióhéjban

  Nem hiszem, hogy ilyen módon át lehet adni, miről szól a könyv, de tegyünk egy próbát: adott egy gyönyörű, vörös hajú, zenei tagozatos főhősnő, a stréber legjobb haverja, és egy vérbeli drogos-piás bulizós rosszfiú. 

  Gondolom, kitaláltátok, hogy a rosszfiú (Hunter) és a gyönyörű jókislány (Cami) egymásra találnak, de a lány stréber barátja (Clay) ezt minden eszközével megpróbálja megakadályozni. Kicsit talán túl sok eszközzel.

  Összességében egy hagyományos sulis regény a szokásos fordulatokkal, de ugorjunk tovább a véleményezős részre, hogy elmondjam, miért is volt más számomra ez a könyv.

Véleményem

  Már több, mint egy éve szemezek a könyvvel. Mármint inkább a borítóval. Hogyha nincs Jus Accardo

Touch- Érintése, akkor nem tűnik fel, hogy ugyanaz a srác szerepel a két borítón, és magasról tettem volna a könyvre, leghamarabb most, a magyar megjelenésnél keltette volna fel a figyelmemet. De hál' istennek nem így történt, bár lényegében nem számít sokat, hiszen az olvasásig csak most jutottam el.  
  Arra már ti is rájöhettetek, hogy nem egy mély mondanivalót vagy hatalmas tanulságot megfogalmazó regényről beszélünk, viszont nem is hiszem, hogy minden könyvet ilyen szempontok alapján kéne beskatulyázni. Vannak olyan könyvek, amiket -mondjuk úgy- művelődés céljából olvasunk, és olyanok, amiktől csak egyszerűen szórakoztatást várunk, ez pedig az utóbbi kategóriába tartozott.

  Hunter egy olyan főhős, aki már ránézésre rengeteg problémával küzd, és nem éppen az a típus, aki a való életben belopná magát a szívedbe, de egy könyvben természetesen ilyen korlátok nem kötnek senkit, nyugodtan belezúghatsz a lapok között. Én is azonnal megkedveltem, és csak vártam és vártam a könyv végét, mert biztos voltam benne, hogy áll valami a drogos életmódja mögött, és igazam is lett. Sőt, igazából közben kialakult egy erős gyanúm a titkával kapcsolatban, és az is beigazolódott, mégis volt a végső csattanónak egy hatalmas része, amire sosem számítottam volna.

  Számomra Cami is egy pozitív főhősnő, és ez úgy értem, hogy nem az a fajta, akinek mindent a szájába kell rágni, nem egy külső szemlélője az eseményeknek, nem hagyja, hogy kicsússzanak a dolgok az irányítása alól. Mármint szándékosan nem. Tipikus tini, aki elkövet hibákat, csinál és mond hülye dolgokat, de azért mégis egy kedvelhető karakter.

  És Clay? Igazából kedveltem, és persze, utáltam, hogy útban van, de azért egy cuki fiúnak tartottam, akit csak sajnálni tudtam azért, amiért Cami nem figyel rá, pedig ő szinte mindent megpróbált már. Folyamatosan próbált a lány kedvében járni, és tényleg aranyos dolgokat tett érte. 

  Igazából semmire nem számítottam a könyvtől. Ingyen volt, úgyhogy mondjuk úgy, nem vetettem meg, de nem vetettem meg, de nem számítottam rá, hogy különösen tetszeni fog, de amikor elkezdtem, egyszerűen csak vitt magával. Nem tudom, hogy a stílus, a humor vagy mi más miatt, de nem tudtam letenni a könyvet. Még csak fordulatokkal sem volt annyira tele, mégis letehetetlen volt. Igazából megértem azokat, akik nem látnak semmit a regényben, mert belátom, hogy irodalmilag nem igazán van értéke, de szerintem ez rengeteg más agyonistenített könyvre is tökéletesen igaz. És ha engem olvasás közben ez nem zavar, akkor nem, és kész, én nem fogok ilyen miatt lehúzni egy könyvet, mert olvasok én elég szépirodalmit és klasszikust ahhoz, hogy az esetleges késztetéseimet a művelődésre vonatkozólag kielégítsem. Most nekem nem kellett más, mint egy jó kis kikapcsolódás, és a Crush erre tökéletes.

  Talán van, aki látta, hogy kedvencnek is jelöltem Molyon. Év végén valószínűleg nem lesz a top 10-ben a blog évzáró posztjában, de nem azért, mert nem élveztem annyira, mint azokat, amik felkerülnek majd erre a listára. Emellett viszont biztos vagyok benne, hogy nem utoljára olvastam a könyvet, és abban is, hogy sort fogok keríteni a folytatásokra.

  Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy miért, de mindenkinek csak ajánlom a könyvet. Ha nem számítasz semmi eget rengetőre, és pozitívan állsz hozzá, én szerintem biztosan élvezni fogod! Nem kell és nem is ajánlatos kiszálkázni, mozzanatról mozzanatra elemezni a történeteket, mert vannak kliséi, mint ahogyan rengeteg más könyvnek is, de ha egyben nézed az egészet, akkor egy nagyon szórakoztató és kellemes olvasmány, és a szórakoztatót szó szerint értem, én nagyon sokat mosolyogtam és néha még hangosa nevettem is rajta. A vége felé pedig már tényleg letehetetlen, még akkor is, ha sejted/tudod a végkifejletet.

  A pontszámon gondolkoztam egy darabig, mert értékben (nem pénzértékben) nem ér fel azokkal a könyvekkel, amiket agyoncsillagoztam, ugyanakkor például sokkal jobban tetszett, mint Brigid Kemmerer Stormja, úgyhogy nem adhatok annyit, mint arra. Tehát:

5/5

A folytatás... *-*