Jennifer L. Armentrout (a Luxen sorozat szerzője) egyszer megírta Kat és Daemon esküvőjét is, ezt a plusz részletet pedig ingyenesen, az interneten tette közzé (az eredeti változatot itt olvashatjátok). Egyikőtök megkeresett, hogy fordítsam le Nektek, én ezt megtettem, és itt is a szöveg első része. :)
Az esküvő
I. rész
- -Miért vagy ilyen ideges? – kérdezte Dee.
Hát ez tényleg egy jó kérdés volt. Fogalmam
sem volt, miért érzem magam úgy, mint aki legurított egy karton Five-Hour
energiaitalt. Kicsit még a kezem is remegett, és ha Dee helyett nekem kellett
volna a hajamat csavarnom, abból katasztrófa lett volna.
-
- Tudom, hogy hülyeség- mondtam összekulcsolt
ujjakkal. – Végül is már házasok
vagyunk.
Dee elővarázsolt egy hajcsatot. – Igazából
megértelek. Az még nem volt igazi házasság.
Daemonnek és nekem az a vegasi anyakönyvi
kivonat is igazi volt, még ha álnevek is szerepeltek rajta. Ezzel biztosan
sokan vitatkoznának, de szerintem nem a papíron lévő nevek döntik el, hogy mennyire szeretsz valakit.
És nem volt emberi vagy emberfeletti mód
arra, hogy Daemon és én ennél jobban szeressük egymást, máskülönben
felperzseltük volt a galaxist.
De mindenki, aki fontos volt számunkra,
esküvőt akart. Én is esküvőt akartam- minden hercehurcával együtt, és mivel
én akartam, Daemon is. Ezt hívják szerelemnek.
Bár elég jó esély volt rá, hogy kidobom a
taccsot.
Kinyílt az ajtó, én pedig majdnem
odafordultam, de Dee fegyverként lóbálta felém a hajsütő vasat. – Álmodban se
merd most megmozdítani a fejed!
Összeszorított ajkakkal, tökéletesen
mozdulatlanul ültem, amikor valakinek a kuncogása
visszhangzott mögöttünk.
- -
Mintha meg akarna verni azzal az izével.
Még a szemeim is kitágultak Lesa hangjára,
és ha nem fenyegetett volna az előbb
említett veszély, úgy ugrottam volna fel, mint egy boldog fóka. – Lesa! Hát itt
vagy!
- -
Mondtam, hogy jövök. A világért sem hagynám ki!
– a hangja most már közelebbről jött, és Dee elég hosszú szünetet tartott egy
gyors üdvözlő öleléshez. Viszonzásképp fél kézzel én is magamhoz szorítottam
őt, mielőtt lehuppant az előttem lévő kanapéra, Dee pedig tovább nyúzott engem
a hajgöndörítővel és a hullámcsatokkal. Lesa izgatottan bámult, egyenesen az
arcomba. – A sminked egyszerűen tökéletes!
- -
Mindent én csináltam!- büszkélkedett Dee.
Én csak forgattam a szemem, de Lesa
vigyorgott. Kisimította a hullámos tincseket az arcából. – Annyira örülök, hogy
itt vagy!- mondtam, és komolyan is gondoltam. – Féltem, hogy az időjárás miatt
nem indul a repülőd.
-
Nem volt
semmi komoly. Még mindig esik a hó, de az utak azért tiszták- simított
végig a bordó szoknyáján. – Nagyon szép ez a ház, mint az őrülten gazdagoké a
HGTV-n. Akarom tudni egyáltalán, hogy
miért tartjátok itt az esküvőtöket?
Olyan ideges voltam az izgatottságtól, hogy
nem tudtam visszatartani a kuncogást. A ház elképesztő volt. Több emelet magas
volt, kiegészítve egy hatalmas bálteremmel és egy végtelennek tűnő
verandával. a kastélyszerű otthonokra
emlékeztetett a kormányzóság korából való regényekből.
-
- Valakiké a fajtánkból- válaszolt Dee, miközben
felfogott egy begöndörített tincset és beleszúrt egy csatot, kis híján átdöfve
a fejbőrömet. – Boldogok voltak, hogy
hasznát vesszük.
A mi fajtánkból.
Furcsa és erőteljes szavak, mégis
megszokottak lettek ebben a fokozatosan újjáépülő világban. Ennek ellenére
kívülállónak még mindig alig mertük kimondani őket. Olyan szavak ezek, amelyek
egyaránt kiválthatnak kíváncsiságot és gyilkos ellenségeskedést is az
emberekből, de az esküvőm napján nem akartam erre gondolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése