Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el!

Sziasztok!

 Ha Rácz-Stefán Tibor neve nem is, a Media Addict nevű oldal biztosan ismerős lehet számotokra. Nos, ő az oldal szerkesztője, aki most regényírásba vágta a fejszéjét. A Fogadj el! az Aranymosás-pályázat keretein belül jutott el a Könyvmolyképzőhöz, ez Tibi első könyve.

Írta: Rácz-Stefán Tibor

Kiadta: Könyvmolyképző 

Oldalszám: 296

Megjelenés éve: 2014

Moly: 82%

Korhatár: 18+

Fülszöveg

Petra, a szegény vidéki lány elit gimnáziumba kerül, és hazudik, hogy ne lógjon ki gazdag társai közül. Szeretettel befogadják, barátokat szerez, egy fiú is tetszik neki, de vajon mi lesz, ha kiderül az igazság? Mit tesznek vele ezek a barátok? Túl lehet-e élni a bosszút, az iskolai megalázásokat?
Dávidnak is van egy sötét titka, a lányok nem izgatják, de a szívét nagyon is megdobogtatja Áron, a jóképű padtársa, aki pontosan tudja ezt, és gonoszkodva ki is használja. A két barát szerelemmel, árulással és szenvedéllyel teli útja döbbenetes eseménybe torkoll.
Van egy pont, amikor már nincs tovább. Van egy pont, ahol a szerelem már fáj.
Az olvasók szavazatai alapján a regény a 2013. évi Aranymosás Public Star könyve.

Véleményem

Petra

   A fülszöveg (utólag olvasva) jól leírja az alaphelyzetet, de biztos vagyok benne, hogy a fenti pár
sorból nem olyan regényre számítanátok, mint amilyen ez a könyv valójában. Nem egy újabb gimis szerelmi huzavona, közel sem a  szokásos cukormázas YA. Tegyük hozzá, hogy nem is YA, sőt, a közelében sincs, de az, hogy egy gimiben játszódik, szerintem ezt is sugallhatná.

  Pedig a téma igenis komoly: megjelenik az iskolai (elsősorban, de sajnos nem kizárólag verbális) bántalmazás, a balul elsült, nagyon komoly határokat áthágó "diákcsínyek", a különcök kirekesztése, a kritikus szülő-gyerek viszony, illetve ezek velejárói, következményei: az alkohol, a drogok és a depresszió, és sajnos a szuiciditásra, öngyilkosságra való hajlam is. Én nagyon becsülöm, hogy Tibi elő merte venni ezeket a kényes témákat, mert tényleg kell beszélni róluk, viszont a kivitelezéssel több problémám is akadt.

  Az alapkonfliktus, ami elindítja az egész cselekményt, a szegény-gazdag ellentét. Aláírom, van ilyen, de a valóságban azért nem ölt ekkora méreteket egy gimiben- én legalábbis nem így látom, és nagyon remélem, hogy ezt helyesen gondolom. Nincsen kasztrendszer, nincsenek nemesek és egyszerű polgárok, vagy akármi más ennyire maradi megkülönböztetés, nem indul ekkora hátrányból az, akinek kicsit laposabb a pénztárcája. Petra első hazugsága engem kísértetiesen emlékeztetett a Camp Rock-ra: a lány ugyanúgy gazdagnak hazudta magát az elején, állította, hogy az anyja egy híres tévénél dolgozik, aztán persze minden kiderült, és egy ember kivételével nagyjából mindenki megutálta. Dióhéjban. Ez robbantotta ki azt a bizonyos nagyon idézőjeles "csínyt" is, ami végül komoly dolgokhoz vezetett, ez pedig számomra kicsit indokolatlan, nem értem, miért hazudna bárki is ekkorát már az első napon. Bár ha megnézzük Petra szüleit, akkor már sokkal érthetőbb az egész agybaj, pláne, miután az anyja elejtette az alábbi mondatot:

"Mindenki maradjon a saját fajtájánál."

  Na, itt egy kicsit ledöbbentem, és elgondolkoztam, milyen évet írunk, ha fajokra osztjuk a társadalmat? Ha nekem mondana ilyet az anyám, én egyből ugornék ki az ablakon és rohannék bele a vakvilágba, mert egy ilyen emberrel biztosan nem akarnék élni. Nem tudom eldönteni, hogy Petra anyukája egy szándékosan negatív, vagy szimplán csak egy szürrealisztikus, eltúlzott karakter. Aki ilyet mond, az egészen biztosan nem alkalmas szülőnek, és nincs oka vagy joga csodálkozni, ha a gyereke oda jut, ahova.

  A másik főszereplő a fülszövegben is említett Dávid. Most tegyük félre azt, hogy 15 évesen más egy ideje teljesen tisztában van a homoszexualitásával, és ezt nem is titkolja, mert oké, ez még akár elő is fordulhat, még ha nem is gyakori. Viszont emellett és ettől eltekintve is Dávid talán az egyetlen igazán jelentős pozitív karakter a történetben. Kicsit olyan, mintha felcserélődtek volna a szerepek, mert én végig úgy éreztem, hogy ő az az érett és tapasztalt ember, akihez fordulni lehet segítségért, nem pedig a felnőttek. Nagy valószínűséggel a melegségéből adódóan ő az, aki toleráns, nem ítélkezik meggondolatlanul, és elfogadja a másikat úgy, ahogy van. Én úgy éreztem, hogy már a regény címe is inkább rá céloz, nem pedig Petrára- a lány esetében szerintem nem az elfogadás hiánya volt a fő probléma, hanem az ő kezdeti hozzáállása és bizonytalansága. Ez nyilván nagy mértékben a környezet és a társadalom hibája, de mégsem gondolom, hogy ez konkrétan az elfogadásban, illetve a nem elfogadásban merül ki, annak ellenére, hogy egy kis empátia a többiek részéről valószínűleg sokat segíthetett volna rajta.
  Ezen kívül voltak még kisebb furcsaságok, például nagyon jókat mosolyogtam azon, hogy az egész osztály odavolt az iskolai úszásért. Arra gondolva, hogy mi ötödikes korunktól kezdve miket meg nem tettünk, hogy ne kelljen részt venni a csoportos úszásokon... hát, az egy másik véglet. De persze nem akarok kukacoskodni, ezek tényleg nagyon apró dolgok, és csak egy kis plusz színt vittek az egészbe. Imádtam azokat a részeket, amikben előjött Tibi Media Addict-ról ismert stílusa (főleg Dávid szájába adott "tibis" mondatokat), emberibbé tette az egészet, hatalmas élmény volt olyan ember tollából olvasni, akit előzetesen "ismertem" (bár az nagyon erős kifejezés), és nyomon követhettem az első könyvének megjelenését- amihez egyébként csak gratulálni tudok, mert tényleg hatalmas teljesítmény. :)
  Visszatérve a sztorihoz: igen, a könyv 3/4-énél esküszöm, szinte szurkoltam Petrának, hogy puffantsa már le magát, ugorjon a kútba, vagy csak szimplán ki az ablakon, és ne az én idegeimet húzza tovább, mert ilyen irritáló főhősnővel nagyon régen találkoztam. Amikor viszont kicsit leülepedett az egész, rájöttem, hogy igazából egy bajom volt a történettel: nem passzolt a cselekmény és a korosztály. Jók lettek volna a karakterek, és jó lett volna maga a történet is, de ezt a kettőt én nem tudtam magamban egybegyúrni, nagyon irreális volt a végeredmény.

  Bevallom őszintén, hogy nem szoktam elolvasni a köszönetnyilvánításokat, vagy a szerzői
megjegyzéseket, most viszont- mivel tudtam, hogy írnom kell róla-, még ezt is megtettem. Most sem hiszem el, de az után a pár sor után az egész könyvet másképpen láttam. Igen, olvasás közben zavart, hogy az egész nagyon szélsőséges- Tibi az utószóban megemlítette, hogy ez szándékosan a lehető legrosszabb forgatókönyv. Rájöttem, hogy nem az volt a célja, hogy a valóságot ábrázolja, egyszerűen csak ilyen módon szerette volna felhívni a figyelmünket a témára- drasztikus eszközökkel, de nagyon hatásosan. A figyelemfelkeltés szerintem abszolút sikerült, és ez a lényeg.
  Sok magyar könyv jelenik meg évente, de úgy gondolom, hogy ez egy bizonyos szempontból kirí a legtöbb közül, és nem csak azért, mert az ország egyik ismert bloggere-szerkesztője lépett végre írói pályára, sőt, még csak nem is azért, mert melegekről (is) szól. A Fogadj el! legnagyobb erénye az, hogy azért íródott, mert valaki meg akarta írni, azt akarta, hogy eljusson a célközönséghez, egy üzenetet akart közvetíteni. Nem éreztem, hogy a szerző nagyravágyó, nem volt semmi megfelelni akarás, egyszerűen írta, amit gondolt, és ennek végeredményeként felállított egy erősen negatív példát az olvasók elé, ami garantáltan mindenkit elgondolkodtat, aki a kezébe veszi a könyvet.

Értékelésem:

5/3.5

Lehet, hogy kritikus szemmel nézve nem egy tökéletes könyv, sőt, biztos is, a témáról viszont mindenkinek el kéne gondolkodnia. Minden elismerésem Tibinek, gratulálok a megjelenéshez, és nagyon kíváncsi vagyok a következő regényedre is. :)