2014. június 4., szerda

A film fogadtatása, előzetes vélemények, stb. (CsaH - hét 6. nap)

Sziasztok!

Nem egyértelmű, hogy mit érthetünk vélemény, illetve reakció vagy fogadtatás alatt. Én úgy gondoltam, külön veszem a dolgokat, vagyis külön-külön térek ki az íróra, a színészekre, az olvasókra és a laikusokra.

Mit gondolt John Green...

Imádta! Ő már látta, és teljesen meg volt elégedve vele, illetve bocsánat, hadd pontosítsak: állítása szerint "99 százalékos" lett. 
Tényleg csak jó dolgokat mondott róla, szereti a színészeket is.
Hangsúlyozta, hogy bár anno kapott pénzt a jogokért, most már személy szerint nem érdeke népszerűsíteni a filmet, hiszen ebből már nem származik bevétele. Tehát hihetünk neki? ;) (Azt mondta, hogy ha nem tetszene neki a film, arról mi, olvasók már rég tudnánk).
PS: "parancsot" adott, hogy először a könyvet olvassuk el. :D


... Shailene Woodley...

Shailene immáron nagy rajongója a könyvnek, minden interjúban teljes odaadással áradozik róla, és úgy tűnik, tényleg sikerült meglátnia a történetben azt a pluszt, ami a Csillagainkban a hibát az év könyvévé, és magává a Csillagainkban a hibává tette, így teljesen azonosulni tudott Hazellel.
Többször elmondta azt is, hogy nagy szerencséje volt Ansellel (gus), mert már jól ismerték egymást, és megvolt köztük az a bizonyos kémia, ezeknek köszönhetően pedig nem volt nehéz ráhangolódniuk a szerelmes drámára. 
Hozzá kell tenni, hogy Shailene már nincs abban a helyzetben, hogy minden adódó szerepet el kell vállalnia. Ő már szelektálhat, mi pedig bízzunk az ízlésében és az ítélőképességében. :)

... "a tinik"...

Ismeritek a "How teens react" című sorozatot a YouTube-on? Ezek olyan 5-6, esetenként kicsit több perces videók, ahol általában felkapott videoklipeket, filmelőzeteseket (stb) mutatnak néhány fiatalnak, felveszik a reakciójukat, ezek után pedig még kérdéseket is feltesznek az adott témával kapcsolatban. A Csillagainkban a hibához is készült egy epizód (kicsit hosszabb az átlagnál, kb. 10 perc), ami szerintem a legjobb mind közül, pláne, hogy még John Green is szerepet kapott benne! Nézzétek meg, garantálta megkedvelitek őt. :)
Bár angolul van, van hozzá felirat (bár az is angolul), így a kezdő nyelvtanulók is könnyebben boldogulhatnak vele. Ne aggódjatok, ha esetleg nem értetek mindent, vagy esetleg a felét, garantálom, hogy érdemes megnézni! 


Aki esetleg nagyon belejött, annak itt az előbbi epizódhoz pár percnyi bónusz:


... az olvasók?

Őszintén szólva én még nem olvastam sehol negatív véleményt. Bár még nem volt hivatalos premier, sok szerencsés láthatta már, és bár ők jórészt rajongók, én hiszek nekik. :D
Sokan mondták, hogy talán az utóbbi évek legjobb adaptációja, és csak A Beavatott veheti fel vele a versenyt.
Nos, majd meglátjuk. :) 
Én nagyon szívesen várom majd a véleményeteket mind Facebookon, mind itt, mind pedig Molyon vagy akár ask.FM-en, és ígérem, én is megosztom majd veletek, bár sajnos valószínűleg csak június végén jutok el a moziba... :/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése