2014. augusztus 2., szombat

Kérdezz-felelek: Első találkozásom kiadókkal illetve sorozatokkal

Sziasztok!

Ez egy kicsit időutazós poszt lesz, és nem hagyományos kérdezz-felelek: megpróbálok visszaemlékezni, hogy a mostani kedvenc kiadóimtól (illetve a könyvmolyképzőnek a sorozataiból) mely könyveket olvastam annak idején legelőször.

Könyvmolyképző


Húha, de régen is volt, amikor megkaptam tőlük az első könyvemet- A várúr fia volt Nemere Istvántól. Arra emlékszem, hogy nagyon tetszett, bár nem igazán hiszem, hogy most is ugy
anolyan élvezettel olvasnám, mint jó pár éve. :)

KMK- Vörös Pöttyös


Hát, ez sem éppen mai történet, de azért nem is olyan régi, ezenkívül szerintem sokan voltak úgy vele, ahogyan én: az első VP- regényem ugyanis az Alkonyat volt, gőzöm nincs, mikor vettem meg, de az én példányom már ötödik kiadás. ;) A Twilight viszont annyira megtetszett, hogy onnantól minden könyvet faltam, amin ott díszelgett lent a vörös pötty, és ez a jó szokásom még ma is tart. :)


KMK- Rubin Pöttyös


Igaz, ez egyáltalán nem régi dolog vagy időutazás, ugyanis idén nyáron vettem kezembe az első RP-könyvemet, de az aztán emlékezetes volt. Sosem titkoltam, hogy a New Adult regények a kedvenceim, ezért ez a sorozat is hamar belopta magát a szívembe- kezdve a Nyugalom tengerével.


Ciceró

Ki nem olvasta soha a Neveletlen hercegnő naplóját? Én arra emlékszem, hogy szabályosan odavoltam érte, még mindig ott sorakozik az összes rész a polcomon. Így szerettem meg egyúttal Meg Cabotot és a Ciceró Könyvstúdiót is, bár ha most olvasnám először a sorozatot, szerintem a falra másznék tőle. :D


Dream válogatás (Maxim)


Az első maximos könyvemet sem olyan régen, múlt nyáron vettem meg a nyaralás alatt, de azóta már van egy külön Dream-polcom is. Hiába, Jamie McGuire megfogott a Gyönyörű sorscsapással.

Gabo


Ebban az esetben sem kell sokat kutakodnom a megporosodott emlékek között, hiszen Leiner Laura Akkor szakítsunk-ja idei kiadás. És igen, soha nem olvastam azelőtt a kiadótól, de azóta igyekszem bepótolni a lemaradást, és a Gabo már a Párválasztó sorozattal kiérdemelte, hogy felkerüljön erre a listára.


 
Azt hiszem, ezek a kedvenc kiadóim. Ti hogy vagytok vele? Vannak olyan könyvek a listámon, amik nektek is "elsők" voltak? :)

3 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. A Vp-nél és a Cierónál nekem is ezek voltak az első könyvek amiket elolvastam. :D Az Alkonyat nálam harmadik kiadás (2009-es). A listámon kihagyhatatlan az Anonimus kiadó, akinek hála elolvashattam a Harry Potter történeteket. :D A Dream válogatásnál az első mű amit a kezembe vettem, Jamie McGuire Az őrző. :D Az Európa kiadónál meg nagyon tetszenek Agatha Christie könyvei, az első amit olvastam A titokzatos kék vonat volt.

    VálaszTörlés
  3. A Harry Potter esetében én is pont így voltam, de azóta nem olvastam a kiadótól, ezért nem is került fel a listára :)

    VálaszTörlés