Luxen: Daemon és Kat esküvője- IV. rész

Sziasztok!

Íme, megérkezett az utolsó rész is! Tudom, hogy amatőr fordítás, de rengeteg munkám volt benne, ezért nagyon köszönöm azoknak, akik végig követték a bejegyzéseket! 

Ha valaki az eredeti, angol verziót szeretné olvasni, ide kattintva megteheti.

Nem olvastad az előző részeket?Itt megtalálod őket:

1. rész

2. rész

3. rész

 

 

Az esküvő

IV. rész

-  Gyönyörű vagy! – nyomott egy puszit az arcomra Dee.

Lesa közelebb lépett. – Tényleg nagyon szép vagy!

-  Igazuk van- Ashley ismét Beth derekán ült.- Készen állsz?

Dee a könnyei között elmosolyodott, és a kezével a szemei előtt hadonászott. – Jól van. Le kell érnünk, mielőtt tönkretesszük a sminkedet.

Nevettem, de igaza volt. Mindannyian az érzelgősség határán egyensúlyoztunk, szóval a mikulásvirág-csokrommal együtt inkább elhagytuk a szobát.

A séta a bálteremig álomba illő volt, lassú, de mégis túl gyors. Elértük az obszidián-darabokkal díszített dupla ajtót, és a lányok bementek. Halkan csukódott be mögöttük az ajtó, miután egy magas férfi kilépett rajta, aki azért eleget időzött ahhoz, hogy gyorsan arcon csókolhassa Deet.

Én csak álltam, és a mikulásvirágjaimat szorongatva várakoztam. A terv szerint egyedül kellett volna végigsétálnom a székek között.

Archer egy Daemonéhoz hasonló zakót viselt, a kísértetiesen lila szemei pedig jobban ragyogtak, mint valaha. – Csak hogy tudd, Daemon ugyanolyan ideges, mint te, még ha nyugodtnak is tetteti magát.

Majdnem megfulladtam a nevetéstől. – Olvastál a gondolataiban?

-  De még mennyire!

Megráztam a fejemet. – Tudod, mennyire utálja!

-  De még mennyire! – még mindig vigyorgott. A karját nyújtotta, én pedig elfogadtam. – Eszméletlenül nézel ki, Kat. Tényleg.

-  Köszönöm – már nem igazán kaptam levegőt.

Olyan gyorsan és hangosan vert a szívem, hogy nem is hallottam, amikor kinyílt az ajtó és elkezdődött a nászinduló. Archer elindult, úgyhogy én is mentem vele- gondolom, ez is a terv része volt.

A mennyezetre és a falakra akasztott fények köszöntöttek, amikor beléptünk a bálterembe. Az egész terem tele volt fehér rózsából és mikulásvirágból kötött díszekkel. Az elefántcsont színű szőnyeget fehér és vörös virágszirmokkal szórták tele.

A vendégek kevesen voltak, csak a Luxen barátainkat és azt a néhány embert hívtuk, akikhez közel kerültem az egyetemen. Ahogy végigsétáltunk a székek között, különösen egy vigyorgó arc keltette fel a figyelmemet.

Luc.

Viszonylag elöl ült, Ashley az ölében boldogan morzsolgatta a kezében lévő mikulásvirág-leveleket. Daemon mellett kellett volna lennie, de gondolom, Ashley máris elkezdte a… Hát, a fura origin-baba- dolgait, ezért most Luc volt a bébiszittere. Kacsintott, ahogy elhaladtam mellette, Ashley pedig felém lendítette az öklét.

Hát oké.

Átsiklott a tekintetem a lányokon, egészen Dawsonig, aki Daemon mellett állt. Amint megláttam őt, senki más nem létezett rajta kívül.

Összekapcsolódott a tekintetünk, és a szemeiből sugárzó szerelem felemésztett. Sosem láttam még semmit, ami ennél erősebb volt. Akkor sem néztem el, amikor Archer átadott Daemonnek, és csatlakozott Dawsonhoz.

Daemon tekintete elszántan kereste az enyémet, és mielőtt a Luxen hivatalnok elkezdett volna beszélni, azt mondta: - Te vagy a leggyönyörűbb dolog, amire valaha is ránézhettem.

-                     - Te is- mondtam egy kicsit idiótán.

Megrándult az ajka. – Cica…

Elvörösödtem, az anyakönyvvezető pedig megköszörülte a torkát. Elkezdődött a szertartás, de hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, hogy miről beszélt az az ember- vagyis luxen-, csak azt tudom, hogy a lágy hangjának visszhangja betöltötte az egész termet. Én csak Daemont néztem, a szívünk és a pulzusunk végig együtt kalapált. 

A ceremónia folytatódott, Daemon mosolya pedig egyre csak szélesedett, már mindkét gödröcskét látni lehetett az arcán. Tudtam, hogy ez a mosoly tükröződik az én arcomon is. Könnyek gyűltek a szemembe, és amikor egy úgy döntött, hogy kicsordul, Daemon letörölte a hüvelykujjával. Amíg a keze elidőzött, hallottam, hogy valaki – valószínűleg Dee- szipog.

Aztán Daemon megszólalt. – Igen.

Amikor én következtem, megremegett a hangom, de végül az utolsó szó tisztán hallható volt. – Igen.

-                    -   Ez csak természetes- válaszolt Daemon önelégülten.

Kitört a nevetés, és mielőtt válaszolhattam volna, Daemon már meg is csókolt- úgy, ahogy korábban a szobában, de erősebben, mélyebben, és most sokkal többet jelentett.

-  Hát, most már felesleges azt mondanom, hogy megcsókolhatod a menyasszonyt- jelentette be az anyakönyvvezető, de nevetés bujkált a hangjában.

A nevetés csak fokozódott, amikor Daemon végre elhúzta az ajkát az enyémről. A szemei csiszolt gyémántként izzottak.

Daemon úgy fordított, hogy pont szemben legyünk a közönséggel, az anyakönyvvezető pedig tisztán és hangosan kijelentette: - Íme, Mr. és Mrs. Black!

A kis vendégsereg felállt és éljenzett. Még az ő hangjuk mellett is meghallottam Ashley boldog sikongatását. Léptem volna egyet előre, de nem sikerült. Daemon visszahúzott. Az egyik pillanatban még a lábamon álltam, a következőben pedig már a karjaiban voltam, a mellkasához simulva. Valami csoda folytán sikerült nem leejtenem a csokromat, amikor átkulcsoltam a nyakát.

Nevettem, az éljenzés egyre hangosabb lett, Daemon pedig újra megcsókolt. Mire elhúzódott, hogy levegőt vehessünk, már teljesen beleszédültem.

-                - Szörnyű vagy! – suttogtam a fülébe.

Daemon kuncogott, és még szorosabban fogott meg. – De te éppen ezért szeretsz.

Széles mosollyal nyomtam a homlokomat az övéhez. – Éppen ezért.