2016. október 11., kedd

Marie Aude-Murail: Lakótárs kerestetik! (Simple)

Sziasztok!

Ez a bejegyzés egy kicsit különleges, ugyanis most először osztom meg veletek egy francia nyelvű olvasmányélményem. Sőt, mivel magyarul is olvastam a könyvet, még összehasonlítási alapom is van, szóval ilyen értékelés még tényleg nem volt fent a blogon. :) Szóval röviden- tömören, de terítéken Marie Aude-Murail könyve!


Cím: Lakótárs kerestetik!
Eredeti cím: Simple
Írta: Marie Aude-Murail
Fordította: Farkas Ildikó
Oldalszám: 212 (franciául 206)
Kiadó: Könyvmolyképző (L'École des Loisirs)
Megjelenés éve: 2014
Eredeti megjelenés éve: 2004



Fülszöveg

Az érettségi előtt álló Kléber és bátyja, Barnabé, akit mindenki csak Sutyinak hív, egy párizsi albérletbe költözik, ahol már négy másik fiatal is lakik. Míg Kléber a gimiben gályázik, és azon agyal, hogy tudna becsajozni, Sutyi Playmobil figurákkal játszik, meg Pupák úrral, a plüssnyulával, aki vigasza és elszakíthatatlan társa jóban-rosszban. Sutyi huszonkét éves, de értelmi fogyatékosként örökké kisgyerek marad. Kléber sosem tudja úgy magára hagyni, hogy ne csinálna valami galibát. Az elmegyógyintézetbe semmiképpen nem akarja visszadugni, de vajon elbírja-e a szülői felelősség rá nehezedő terhét? Marad-e ideje és energiája a saját életére? Az együtt lakó fiatalok mindennapjai és ezzel együtt gondolkodásmódja apránként gyökeresen megváltozik Sutyi hatására. A bonyolult és álságos „nagyok" problémáira ez az egyszerű, hazugságra képtelen gyermek hoz mindannyiszor megoldást. Hol komikus, hol könnyes fordulatokban bővelkedő regény a másságról, az elfogadásról és a feltétlen szeretetről.

Véleményem

Magával az írónővel az Oh, boy! kapcsán  ismerkedtem meg. Ez volt az a könyv is, amikor végre
rájöttem, hogy a borító - és a cím- alapján tényleg nem lehet megítélni egy könyvet. Mert valljuk be, egyik könyv borítója sem valami gyönyörűség, mégis komolyabb témákkal foglalkoznak, és értékesebbek, mint a kortárs irodalom szebb borítóval és hatásvadászabb címmel ellátott részének legjava.
Tévéfilm is készült belőle
Ahogy azt a fülszövegben is olvashattátok, a történet egy testvérpárról szól, a tizenhét éves Kléberről, aki egyedül "neveli" a huszonkét éves, értelmi fogyatékos bátyját. Néhány apró csavart leszámítva (például, hogy Kléber nem a családi örökségre hajt) a helyzet nagyon hasonlít az Esőember alapszituációjához.
Kezdjük Sutyival. Ő belsőre szinte olyan, mint bármelyik hároméves: elválaszthatatlan a Pupák úr névre hallgató plüssnyuszijától, imád playmobilozni, és pár percre sem lehet egyedül hagyni, különben valami nagy galibát csinál. Egy dologban viszont különbözik a átlag háromévesektől (legalábbis remélem, egy normális kisgyerek nem ilyen): tévképzetek, rémképek gyötrik. Általában Pupák úr tömi a fejét a sok butasággal, de a nyúl nyilván Sutyi saját intézetes emlékeit, félelmeit idézi fel. Abból pedig, ahogy ebben az elképzelt világban játszik, egyre érthetőbb, miért áldoz fel Kléber annyi mindent a testvéréért: Sutyi valósággal retteg a helytől, ahová az apja záratta.
Eredetileg egyébként Sutyi a regény címadója, ugyanis a francia neve Simple, ami - bár magyarra nem igazán fordítható- sokkal beszédesebb, hiszen azt jelenti, "egyszerű". Két idézet, hogy értsétek, mire gondolok (Sutyi helyére képzeljétek azt, hogy "egyszerű"):

  "– Istenem, add vissza nekem Sutyit! – könyörgött Kléber.
    És félig sírva, félig nevetve hozzátette:
    – Olyan bonyolult vele az élet, s mégis mennyivel egyszerűbb…"

" – Sutyi, az én vagyok.
– Engem meg Bonyinak hívnak!"

Szóval ezek franciául sokkal jobban átjönnek. A Simple név egyben utal Sutyi értelmi szintjére is, ugyanakkor egy kis iróniát is rejt magában, mert tényleg nem egyszerű vele az élet. 
Kléber? Ha egyfelől nézzük, nem egy átlagos kamasz, sokkal érettebb annál. Vállalja Sutyi huszonnégy órás felügyeletét, lakást keres, gondoskodik magukról. Másrészről viszont teljesen olyan, mint egy szerencsétlen tinédzser, sőt! Ezerszer rosszabb annál. Az egyetlen gyenge pontja a regénynek számomra Kléber szerelmi élete volt. Katasztrófa. Nem csak esetlen, de hihetetlen mértékig tárgyiasítja a lányokat, és nem hiszem, hogy egy a testvére iránt ekkora szeretettel és törődéssel viselkedő fiú ilyen önző tudna lenni. Erről inkább többet nem is írnék.
 A testvérpár későbbi lakótársai tökéletesen modellezik a társadalmat: félnek Sutyitól, nem tudják, hogyan közelíthetnének hozzá, elzárkóznak tőle. Később elfogadják, és ki- ki a maga módján kezeli a helyzetet. Van, aki szinte megveti, és próbál minél távolabb maradni tőle, van, aki egyszerűen élvezi, hogy van egy idióta a háznál, de akad köztük olyan is, aki tiszta szívvel, mindent beleadva azon munkálkodik, hogy Kléber dolgát megkönnyítse, és Sutyi jól érezhesse magát.

Magyarul nekem néhol erőltetett volt, főleg a fent említettek miatt, ennek ellenére azt gondolom, mindenkinek el kéne olvasnia (az Oh, boy!-jal egyetemben), mert rengeteg problémára rávilágít, és azt hiszem, ez az a terület, ahol a mai társadalomnak még nagyon sokat kellene tanulnia. Nem hosszú könyv, nem vesz el sok időt az életetekből,  úgyhogy tényleg ne hagyjátok ki!

Az értékelésem: 

5/4.5

Részlet a filmből (francia)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése