Colleen Hoover: Point of Retreat- Visszavonuló

Sziasztok!

A múlt hónapban már Colleen Hoover harmadik könyve jelent meg a Könyvmolyképzőnél, Point of Retreat- Visszavonuló címmel. Én is megkaptam karácsonyra, és újévkor el is kezdtem. Aztán másodikán már be is fejeztem, szóval az évem első elolvasott könyveként hozom most Nektek!. :)

Írta: Colleen Hoover

Fordította: Barthó Eszter

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2014

Oldalszám: 280

Eredeti kiadás: 2012

Sorozat: Slammed (#2)

Folytatás?: lesz

Fülszöveg

A sok viszontagság, szívfájdalom és sorscsapás ellenére a Layken és Will szerelme tovább él, és egyre biztosabbnak tűnik, hogy ők ketten összetartoznak.
A két fiatal azonban még nem is sejti, hogy mindaz, ami összehozta őket, egy idő után kettejük közé állhat. Kapcsolatuk komoly veszélybe kerül, és elképesztő akaraterőre lesz szükségük ahhoz, hogy megmentsék. Layken nem biztos benne, hogy Willel való viszonya a megfelelő alapokra épült, Will pedig nem tudja, hogyan bizonyíthatná szerelmét egy olyan lánynak, aki továbbra is „töklámpásokat farag”.
Miközben válaszokat keresnek a kérdéseikre, egy még nagyobb erőpróba vár rájuk – valami, ami nemcsak az ő életükre, de megmaradt szeretteik életére is végzetes hatással lehet…

Véleményem

Layken

   Az első rész mondhatni, véletlenül került a kezembe, ugyanis PIF-es ajándékként kaptam meg. Persze, ehhez rajta kellett, hogy legyen a kívánságlistámon, de egyébként lehet, hogy sohasem veszem meg- amiért kár lett volna, ugyanis imádtam minden sorát. A Visszavonuló karácsony óta csücsült békésen a polcomon, de aztán elsején, amikor kómásan hazaértem, és olvasni akartam, egyszerűen képtelen voltam rávenni magam, hogy folytassam az Outlandert. Annyira megriasztott a vastagsága, hogy biztos voltam benne, hogy belealudnék, úgyhogy inkább szétnéztem a polcomon egy rövidebb könyv után, és a Point of Retreat akadt a kezembe (bármilyen vonzó is volt akkor a rövidsége, végül sikerült belealudnom, de ez nem a könyv, hanem a szilveszter hibája).

   A Slammed végén van egy pár hónapnyi ugrás, ehhez képest viszont a történet nagyjából ott folytatódik, ahol abbamaradt. Hivatalosan Lake és Will is egyedül nevelik az öccseiket, de a gyakorlatban ők inkább egy család, mint kettő. Külön házban élnek, de igazából mindent együtt csinálnak, nem döntenek külön a gyerekekkel kapcsolatos ügyekben sem. Ketten könnyebben megbirkóznak a rájuk háruló felelősséggel, de nagyon nehéz szülőként viselkedniük a testvéreikkel, általában nem is sikerül nekik. Meg kell tanulniuk, hogy más dolog nagytestvérnek és szülőnek lenni, és a kettő között valamiféle egyensúlyt kell teremteniük.

"Nem könnyű megjátszani a felelősségteljes felnőttet."

   Kel és Caulder már elég nagyok, hogy felfogják a "furcsa családi helyzetet", de azért nekik is nehéz.  Az iskolában több balhéba is belekeverednek a szomszédjuk, Kiersten miatt, a tizenegy éves kislányt ugyanis rendszeresen csúfolják az osztálytársai, mert más, mint ők. Hihetetlenül okos, választékos, és a korához képest nagyon érett. A két fiú hamar megkedveli őt, de a többi kortársuk nem így van ezzel. 

   Layken és Will nem tudják, hogyan kezeljék a helyzetet, hiszen jót tettek azzal, hogy megvédték a barátnőjüket, de mégsem hunyhatnak szemet az iskolai büntetések és a felfüggesztés felett. Sherry, Kiersten anyukája segít nekik, hogy tisztán tudják látni a dolgokat, rengeteg tanácsot ad nekik az élet nagy dolgaival kapcsolatban. Hamar egyfajta pótmamává növi ki magát számukra, mindig ott van, ha Willék vagy a gyerekek betegek, vagy ha összevesznek, bármikor vigyáz a fiúkra, ha kell, vagyis ott segít, ahol tud. Azt hiszem, az ilyen emberekre mondják azt, hogy földre szállt angyalok.

„Találkoztam veled, és ez felébresztette a lelkemet.”

 

Vannak olyan könyvek, amikből berögzülnek részletek, szokások. Egyszerű dolgokra gondolok, ezek lehetnek akár szavak is, amiket mindenki ért, aki olvasta a könyvet, mindenki érti a mögöttes tartalmat, aki viszont nem, annak a számára csak egyszerű, sokszor értelmetlen szavak, mondatok. Hiszen honnan is tudná egy laikus, hogy mit jelent igazából a töklámpásfaragás, vagy hogy milyen csúnya szó lehet a pillangó? Én viszont tudom, és nem hiszem, hogy valaha is elfelejteném. És hogyha ilyen emlékezetes marad egy könyv, akkor azt megérte elolvasni. Mindig mosolyogtam, amikor újra és újra előjött a basagna, vagy amikor mindig mindenki elmondta a napja fény- és mélypontját. Annyira egyszerű dolgok ezek, de mégis egy olyan karaktert adnak magának a könyvnek, ami felejthetetlenné teszi.

    Nem egy részt megkönnyeztem, szívmelengető volt, hogy Julia a halála után is szerves része maradt Lake-ék életének. Újra és újra előjött, akarva és akaratlanul is rengeteg nyomot hagyott maga után, amik terelgették a főhősöket a helyes úton. Akkor is, ha letértek róla. Tényleg olyan volt, mintha még az égből is vigyázna rájuk.

Will

   Nagyon sokan lehúzzák ezt a könyvet, legalábbis az előzőhöz képest. Való igaz, hogy kevésbé volt fordulatos, mint a Slammed, de azért voltak csattanók bőven- szó szerinti és átvitt értelemben is. Lassabb lefolyású, elmélkedősebb regény volt, de nekem pont ez tetszett benne. Inkább azon volt a hangsúly, hogy Lake és Will a tragédia, illetve a tragédiák után hogyan találják meg önmagukat, hogyan sikerül nagyjából visszarázni az életüket a normál kerékvágásba. Nem csap át szappanoperába, de konfliktusokból sincs hiány, van miért rágni a körmünket, nem véletlen, hogy ha már egyszer belekezdesz, nem tudod letenni egykönnyen. Az már más kérdés, hogy nem is nagyon kell, hamar le lehet pörgetni 280 oldalt.

  Annyira lekötött a történet, hogy addig észre sem vettem, hogy hiányzik az első kötet címadója, a slam, amíg újra el nem mentek egy estre. Aztán még egyre, és még egyre, aminek az eredménye az lett, hogy én megint majdnem elsírtam magam. A versek ugyanis most is fantasztikusak voltak rengeteg tartalommal és érzelemmel, volt olyan, amit többször is elolvastam, mire úgy éreztem, hogy teljes egészében sikerült értelmeznem. 

   Összességében? Szerintem tartotta a Slammed által felállított szintet, nekem nagyon tetszett, és annak ellenére, hogy nem volt semmilyen hatalmas csattanó a végén, amiért lerágnám mind a tíz körmömet a folytatásig. Már nagyon várom a harmadik részt, kíváncsi vagyok, mit lehet még ebből kihozni. Ez a könyv pedig számomra egyértelműen:

5/5