2014. május 31., szombat

Vlogbrothers (Csillagainkban a hiba-hét 3. nap)

Sziasztok!

A Csillagainkban a hiba-hét keretében az első napon egy kissé rendhagyó beszámolót olvashattatok a könyvről, tegnap pedig John Greenről volt szó, írtam röviden az életéről, sorra vettük a díjait és néhány tweetet valamint egy tumbrl- bejegyzést is hoztam tőle magyarul (a John Greenről szóló teljes bejegyzést itt olvashatjátok).
Viszont úgy gondoltam, hogy az íróra nem elég egyetlen napot szánni, viszont azt sem szeretném, hogy nagyon unalmas legyen a dolog. Tegnap már említettem a Vlogbrothers c. videoblogot, amit John a testvérével közösen visz- ma ezt mutatom be nektek (Angolul tudók előnyben! Csak nagyjából mondom el, miről szólnak a videók, feliratozni nem tudom, hiszen jogsértés lenne újra feltölteni). 1000-nél is több feltöltésük van, így esélytelen, hogy nagyjából rá tudjak világítani arra, hogy milyen is ez az egész Vlogbrothers-dolog, de azért néhány videót megmutatok, ti is kutakodjatok! :)

Tehát ez egy olyan blog, ahol többnyire 3-5 perces videókban különböző témákat vesznek elő, általában nagyon humoros stílusban. Íme, egy kis ízelítő:


Elsőként nem meglepő módon azt a videót választottam, ami a TFiOS megjelenésének napján készült. Oké, már a videó elején megtudjuk, hogy ez nem teljesen igaz, de fogjuk rá. 
Nekem az egész azért tetszik, mert John Green gyakorlatilag végig promózza a könyvét, de úgy, hogy ez szinte fel sem tűnik. Először például nem a saját szemszögéből nézi a regényt, hanem felsorolja a borítóra írt ajánlókat. Ami azért valljuk be, hogy dicsekedés. ;) :)
Ha mást nem is, 2:45-nél azért lessétek meg a Csillagainkban a hiba-kocsit. :)


És azért Hanket is érdemes meglesni, ugyanolyan őrült. :D Itt éppen a szavakról beszél, arról, hogy ez az egész dolog egy csoda, és hogy milyen lenyűgöző az, hogy mindenre van szavunk. Vannak szavak, amelyeket megmagyarázhatunk a szinonimáikkal, de vannak olyanok, amik magukat határozzák meg (pl. főnév). És 2:40-nél kedvesen és kicsit gusztustalan módon magyaráz el egy szót, amit még az angolul nem tanulók is érteni fognak. A mutatvány után azt mondja, hogy "Szerencsére erre is van egy szavunk!".


Hogyan válj felnőtté? John arról beszél, hogy például a fősuli után nagy valószínűséggel nem azt fogod csinálni, amit szeretnél. És egyébként sem csinálhatsz minden nem csupa olyan dolgot, amihez kedved van, mert egyszerűen a való élet nem ilyen. 
Azt mondja, ő sem lett volna író az Alaska nélkül, és ez az egész egyedül nem sikerülhetett volna neki. 
A végén pedig fájlalja a kezét, és közli, hogy el kell mennie valami terápiára miatta. :)


Ismét Hank. És igen, nekik is van egy ilyen videójuk, a címe: "Amit a fiúk keresnek a lányokban". Tehát hogy mit szeretnek bennük, mit szeretnének látni bennük, stb. Ezt az egész pedig egy elég idétlen, de nagyon szerethető stílusban tálalja. :)
A különböző kultúrákban teljesen különbözőek az "elvárások": amíg az egyik országban a nők hizlalják a lányukat, a többiben a lányok vékonyabbnak akarnak tűnni és festik magukat. "Az embereknek egyáltalán nincs értelmük." Szerinte a kultúra egy víz, amiben úszunk, észre sem vesszük, de minden oldalról körbekerít minket. Például miért néznek ki a fiúk jól smink nélkül, a lányoknak meg miért kell festeniük magukat? Nem kell! Ugyanannyira néznek ki rosszul vagy jól smink nélkül, mint a fiúk. Szerinte semmi baj nincs azzal, hogy a nők (és a férfiak is) a külsejükkel akarják kifejezni magukat, de a lányok fő célja, hogy így nyűgözzék le a fiúkat.

Szerintem meg mondjuk azt, hogy ma ennyi fér bele, remélem, azért néhányan belenéztek majd a videókba. Ha van rá igény, mondjuk nyáron még megosztanék majd néhányat, szintén nem szó szerinti fordításban természetesen, egyszerűen csak próbálnék mazsolázgatni az 1244 (addigra több) videó közül, és ebben ti is segíthetnétek. Talán ha húszat láttam eddig, de azok nagyon tetszettek. :)

A CsaH hetet holnap folytatom azzal, hogy hogyan fogadták világszerte a könyvet. Szintén lesznek videók is, de persze próbálok majd hozni frappáns szöveges értékeléseket is. :) Nézzetek majd be!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése