John Cure: A gonosz új arca

Sziasztok!

 Valami rejtélyes okból kifolyólag világ életemben hadilábon álltam a krimikkel, ennél fogva nem is olvastam még sokat- általában csak akkor, ha a kezembe nyomtak egyet. A bökkenő az, hogy most hirtelen nem tudok felhozni egyetlen rossz könyvet sem a műfajból, egész egyszerűen azért, mert nagyon rég nem találkoztam ilyennel, szóval az álláspontomat jelenleg nem igazán tudom alátámasztani. És mégis, a más könyvekhez képest sokkal nehezebben állok neki egy thrillernek. Igaz, hogy aztán sok esetben jóval nehezebben is teszem le őket…  Szóval maradjunk annyiban, hogy nincs meg a kémia köztem és az ilyen könyvek között, éppen ezért komolyan tartottam attól, hogy A gonosz új arcát sem tudom majd behatárolható időn belül elolvasni. (Nos, a másfél nap iskolai időben szerintem még bőven behatárolható, végül ennyi kellett hozzá.)

Írta: John Cure

Kiadta: Mogul Kiadó

Kiadás éve: 2015

Oldalszám: 326 

18 éven felülieknek!

 Fülszöveg

 A holtak visszatérhetnek az élők világába?
John Marllow, a Véres Casanova néven ismert pszichopata, brutális kegyetlenséggel erőszakol meg és mészárol le nyolc nőt. A sorozatgyilkos végül az FBI elől menekülve egy elhagyatott házban öngyilkosságot követ el. Csakhogy a vérfürdő közel húsz év múlva újra kezdetét veszi, mindössze azzal a különbséggel, hogy a különös kegyetlenséggel elkövetett szexuális indíttatású gyilkosságok áldozatait immáron az Interneten keresztül hálózza be a gonosz ragadozó. Joseph Church, a feltörekvő író régi álma válik valóra, amikor megjelenő új regénye végre nagy sikert arat, azonban ezzel egy időben a felhőtlenül boldognak látszó házassága kártyavárként omlik össze. Eddiet, a rémálmokkal küzdő kamaszfiút megtalálja az első szerelem. Felhőtlen, boldog szárnyalását viszont egy a túlvilágról érkező gonosz szellem árnyékolja be, aki egyre jobban az irányítása alá vonja a fiút. Gemsi, a fiatal és agilis nyomozónő hosszú éveket töltött az FBI fedett ügynökeként a maffiába beépülve. Mégis a legveszélyesebb küldetése most vár rá, amikor az Interneten ismerkedő sorozatgyilkosnak akar csapdát állítani. Csapatával úgy vélik, egy másolós gyilkos nyomában vannak, azt nem is sejtik, hogy a gonosz lelkek is visszatérhetnek az élők világába. John Cure új könyve az élethű szereplőivel, hátborzongató hangulatával és lebilincselő történetvezetésével ismét a misztikus pszichothrillerek legjobbjai közé tartozik.

         Véleményem

 Kezdjük a szereplőkkel. Az első pár fejezetben úgy tűnik, hogy egy Joseph Church (Joe) nevű művészlélek lesz a főhősünk- egy mezei író, akinek révbe érni látszik az élete. Úgy tűnik, az új regénye komolyabb sikert is arathat, sőt, még egy csinos hölgyeménnyel, Agathával is összesodorja a szél. A megismerkedésük egyébként egyszerűen annyira esetlenre sikeredett, hogy az már hihető volt. Nem az „összeütközöm valakivel egy kávézóban, kiömlik a valami amit a valaki cipel, én pedig gyorsan elájulok”- forgatókönyvre gondolok (mert nagyjából egyébként ez történt), hanem a közben kavargó gondolatokra. Az a sok –pozitív értelemben vett- idiótaság, amit John Cure leírt, simán végigpöröghet valaki agyán, ha hirtelen megtetszik neki egy idegen. Az a jelenet tényleg nagyon el volt találva. :)

A dolgok haladnak a maguk gyors tempójában, Joe és Agatha hamarosan egy kisbaba, Eddie társaságában találják magukat, akit fel kell nevelniük. Eddie-vel legközelebb nyolcévesként találkozunk, amikor már rendszeresen rémálmok gyötrik. A szülei kezdetben mindent megtesznek ugyan, hogy segíthessenek neki, de idővel a saját problémáik mellett már-már el is feledkeznek a fiuk szörnyű éjszakáiról.

Nagyon tetszett az, hogy bár az ember Joe és Agatha részéről várna valami megoldást, pont ők azok, akik hibát hibára halmoznak, sőt, közvetetten szinte felelőssé is tehetőek a későbbi történésekért- ezek a történések pedig konkrétan hidegvérű gyilkosságok.

Mi teszi krimivé a krimit? Nyilván a gyilkosságok. Talán ezért nem ápolok olyan jó viszonyt a műfajjal. John Cure könyve viszont mindent megad, amit az ember elvárhat egy hasonló történettől: ha kicsit borzongani, izgulni, esetleg undorodni vágysz (létezik egyáltalán ilyen vágy? :D), lesz rá alkalmad. Röviden, tömören: idegtépő, beteges, ugyanakkor valahol életszerű; undorító, alpári és gyomorforgató, mégis lebilincselő élményben lesz részed, ha a kezedbe veszed a könyvet.

Egyetlenegy apró problémám volt: kicsit gyengébbre sikerült a csattanó, mint vártam. Talán azért, mert egyáltalán nem csattant- már fejezetekkel előrébb is fogadni mertem volna a végkifejletre. Viszont pirosan virító hatalmas pluszpont jár, amiért ez nem tette unalmassá és vontatottá a regény második felét sem. A narrátorváltások és az időben való ugrálások mind-mind arra játszottak, hogy fenntartsák az olvasó figyelmét és érdeklődését, és ezek a trükkök az én esetemben be is jöttek. A végén komolyan sajnáltam, hogy nincs tovább.

Estére csak akkor ajánlanám, ha utána nem egyedül kell elaludnod egy sötét szobában, de egy unalmasabb délutánra tökéletes kikapcsolódás és szórakozás lehet. (És zárójelben megjegyezném, hogy nagyon kíváncsi lennék az író lelki világára, el nem tudom képzelni, hogy pattanhatnak ki ilyen beteg dolgok valakinek a fejéből. Mindenesetre le a kalappal! :D )

Az értékelésem pedig: 

  

5/4,5