2014. július 18., péntek

Árnyvadász- kódex részletek magyarul

Sziasztok!

Még kicsit régebben lefordítottam (legalábbis megpróbáltam, jó néhány helyen igencsak megküzdöttem vele) három részletet a Kódexből. Mivel nem vagyok fordító, hibák előfordulhatnak, de remélem, azért örültök neki. :)

A három részlet a tündérekről, a parabatai hagyományról és a Törvényről szól. Egyébként elképzelhető, hogy hozok majd még fordításokat, de szerintem hamarosan érkezik majd a kódex magyarul is, és azért mégiscsak Kamper Gergely munkája lesz az igazán élvezhető és persze hivatalos. :)
(Ezeket a részleteket már a könyv angol megjelenése előtt megkaptuk kép formátumban, akkor fordítottam).

Tündérek
Talán furcsák,számunkra idegenek, kevésbé ismerjük őket, mint magukat a démonokat, de az elvarázsoltak, a tündérek Alvilágiak. Ők is emberek- van lelkük. Az elvarázsolt emberek közül őket értik meg legkevésbé, a világunk nagy rejtélyei. Megszámlálhatatlan fajban, méretben, fajtában megtalálhatóak, mindenféle környezetben.
Leginkább„tündérekként” ismerik őket hazájuk, a Tündérek Birodalma miatt. Az irodalomban még rengetegféleképpen nevezik őket, részben óriási változatosságuk, részben pediga régi legendák miatt, amelyekben név szerint hívták őket segítségül.Leggyakrabban elátkozottaknak hívják őket, de hallhatod az Igazmondók, a Jóindulatúak, az Apró Emberek vagy még sok más szépítő elnevezést is.
Ha találkozol egy tündérrel:
Ne írj alá szerződést, és ne köss alkut tündérekkel! Szeretnek alkudozni, de általában csak akkor teszik, ha biztosak benne, hogy győzni fognak. Ne egyél és igyál meg semmit, amit egy tündér ad neked! Ne vegyél részt a varázslatos mulatságaikbana dombok alatt! Gyönyörű képet festenek arról, ami után vágyakozol, de ez  a  gyönyörűség hamis és üres. Ne gúnyolódj egy tündér magasságán! Ne várj tőlük egyértelmű válaszokat egyértelmű kérdésekre! Kérdezz csavarosan, és ugyanilyen válaszra számíts.
A tündérek mindig pontosan betartják az ígéreteiket, amiket tettek, de számíts rá, hogy a végeredmény nagyon ironikus lesz!
Rengeteg Árnyvadászt felültettek a szabályaik dacára,mert azt hitték, hogy az az egy tündér, akivel találkoztak együgyű, naiv,nagylelkű, satöbbi. Ez a megjátszás is csak egy újabb trükk


A parabatai hagyomány

A parabatai szertartás hagyománya egészen az Árnyvadászság kezdetéig nyúlik vissza; az első parabataik maga Jonathan Shadowhunter és a társa, David voltak. Őket pedig a névrokonaik, Jonatán és Dávid ihlették a bibliai történetből:
„Amikora Saullal való beszélgetés véget ért, történt, hogy Jonatán lelkében fölébredta vonzalom Dávid lelke iránt, s Jonatán úgy megszerette, mint sajátmagát. Saul pedig magához vette azon a napon, és nem engedtetöbbé vissza az apjához. Jonatán szövetséget kötöttDáviddal, mivel úgy szerette, mint saját magát.” (Sámuel első könyve, 18.fejezet, 1-3. vers)
Azon kívül, hogy Jonathan létrehozta a parabatai hagyományt, a Törvénybe is beiktatta.
Dávid, a Néma nem volt mindig Néma Testvér, mert kezdetben még nem léteztek; ugyanis korábban a Nephilimek azt remélték, hogy a bonyolult és titokzatos kötelességeik megférnek a harcos énjük mellett. Csak az idő múlásával vált egyértelművé, hogy David munkája egyre inkább az angyaliság felé viszi őt, messzebb és messzebb a fizikai alakjától. Ő és a követői letették a fegyvereiket, lecserélve őket egy misztikus, elmélkedő életre és a bölcsességre való törekvésre.
Azelőtt viszont Jonathan és David egymás mellett harcoltak,mint az első parabataik. A hagyomány úgy tarja, hogy a rituálé- ahol egymás vérét vették, kimondták az eskü szavait és felrajzolták az összekötő rúnákat-volt az utolsó előtti alkalom, amikor David emberi könnyeket ejtett. A legutolsó az volt, amikor a parabatai kötelék megtört, amint David megkapta a Jeleket, amik az első Néma Testvérré tették őt.
Ma a parabatai szertartást még gyerekkorban kell elvégezni, vagyis mielőtt bármelyik fél betöltené a tizennyolcadik életévét. Ők nem csupán harcosok, akik együtt küzdenek, hiszen az eskü, amit újabban aTanács előtt tesznek le azt is tartalmazza, hogy az egyik a másik életét a sajátja elé helyezi, hogy oda utazik ahová a másik, és valóban, azt is, hogyegy helyre temetik őket. A parabatai jelek képtelenné teszik őket, hogy csatában akadályozzák egymást. Képesek érezni egymás életerejét; azok azÁrnyvadászok, akik elveszítik a parabatai-társukat leírják, hogy érezték, ahogy az élet elhagyja a partnerüket. Egyébként azok a Jelek, amelyeket egy parabatai rajzol a másikra erősebbek a többinél, és vannak olyan Jelek is, amelyeket csak ők használhatnak,  mert ezek a társak megduplázódott erejére támaszkodnak.
Egyetlen kötelék tiltott a parabataik számára: a romantikus kapcsolat. Az összekötött pároknak fenn kell tartaniuk a harci kötelék méltóságát és nem hagyhatják, hogy földi szerelem legyen belőle, amit Erósznak hívunk. A kései középkor tele volt Árnyvadász-trubadúrdalokkal a parabataik tiltott szerelméről, és tragédiákról, amik velük történtek. Nem csak a szívfájdalomra és az árulásra figyelmeztetnek, hanem a mágikus katasztrófára is,amit lehetetlen megakadályozni, ha a parabataik romantikus kötelékben állnak.
Ahogy a házasság, általában a parabatai kötelék is csak akkor szakad meg, ha az egyik fél meghal. Az összeköttetést abban a ritka esetben is megtörhetik, ha az egyik tag Alvilági lesz, vagy mondén. A fentiek szerint a kötelék természetes úton felbomlik, ha az egyik partner Néma Testvér vagy Vasnővér lesz. Az átváltozás Jelei, amikkel az új oblátusok járnak a létező legerősebb Jelek közé tartoznak, elnyomják és feloldják a közönségesebb harci jeleket.
Az Árnyvadászok életükben csak egy parabatait választhatnak, és egynél többször nem hajthatják végre a rituálét. A legtöbb Árnyvadásznak egyáltalán nincs parabatai társa, szóval ha te, újdonsült Nepfilim találsz egyet, vedd óriási áldásnak.



Ahogyan a törvény vonatkozik: rád
  •       Muszáj megvizsgálnod minden esetet, amikor megszegték a Törvényt. Ami azt illeti, kötelező figyelembe venned a legendákat,városi pletykákat és népmeséket is, hogy tisztában legyél a hírükkel.
  •   Nem fedheted fel az Árnyvilágot mondénoknak.Valójában Raziel útmutatója szerint ahhoz, hogy megvédjük és megmentsük a mondénokat, nem szabad tudniuk arról, hogy vigyáznak rájuk.
  •      Amikor csak lehetséges, engedelmeskedned kell a mondén törvényeknek ott, ahol élsz.
  •   Nem követhetsz el bűncselekményt másik Árnyvadász ellen. Ezeket a törvényszegéseket a Klávé sokkal durvábban bünteti, mint az Alvilágiak vagy mondénok ellenieket. Ennek nem az erkölcsi felsőbbrendűség az oka, vagy mert egy Árnyvadász sebezhetőbb egy olyannál, aki nem az, hanem mert kevesen vagyunk mi, Nefilimek, és az életünk nagyon rövid. Egy másik Árnyvadásznak sérülést okozni olyan, mint egy szívesség a démonoknak, akik leakarnak minket győzni.
  •  Az összejátszást vagy együttműködést azokkal a démonokkal, akik el akarnak pusztítani minket, árulásnak tekintik, és általában ez egy főbenjáró bűn. A szándékos Árnyvadászok elleni szövetkezés a Klávé lehető legsúlyosabb büntetését vonja maga után: a család kitaszítását a Nephilimek közül. Az elkövetőt megfosztják a jeleitől és Elhagyatottá teszik, hagyják megőrülni és meghalni. A család többi tagját csupán megfosztják a jeleitől és mondénná változtatják őket, örökre kitagadva őket közülünk.

5 megjegyzés:

  1. Az árnyvadász kódex megfog jelenni magyrul is? Mert még sehol nem találtam róla infót.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Elméletileg tervezik, szerintem majd egy olyan időszakban jelentetik meg, amikor nem lesz más Cassandra Clare könyv (így, ez esetben egész pontosan az Árnyvadász Akadémia történeteivel töltik ki például a Mennyei tűz városa és a Lady Midnight közti időt is)

      Törlés
  2. Hello a Történetek az Árnyvadász Akadémia 6-10ig tudni lehet valamit a magyar megjelenésről?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Március 8-án jelent meg angolul a Lady Midnight, ez most biztosan prioritást élvez a fordítás terén (legalábbis nagyon remélem). Valószínűleg ezután folytatódik majd a novellák megjelentetése, de én sem tudok biztosat, nem akarok butaságot mondani. :)

      Törlés
  3. Szia, a 6-7. rész elvileg július közepére várható, de nem tudsz ajánlani egy (bármilyen minőségű) fanfordítást? ^^
    Köszi,
    BJunior

    VálaszTörlés