BORÍTÓLELEPLEZÉS | Cselenyák Imre: Áldott az a bölcső - Arany János életregénye

Sziasztok!

Biztosan ti is tudjátok, hogy idén ünnepeljük Arany János születésének 200. évfordulóját. Ő az egyik kedvenc költőm, az iskolai kötelezőkről szóló bejegyzésemben el is árasztottalak benneteket egy halom idézettel tőle, úgyhogy nagyon megörültem ma délelőtt, amikor meghívtak a borítóleleplezésre. Nem csak azért, mert részt vehetek benne- már az is fantasztikus, hogy megjelenik ez a könyv, nagyon kíváncsi vagyok rá!

Szerintem a borító is gyönyörű lett, nézzétek csak:

Fülszöveg

Egy hűvös, márciusi napon beteges kisfiú születik Nagyszalontán. Senki sem hisz abban, hogy megéri a reggelt, és senki sem gondolná, hogy hazája egyik legnagyszerűbb költője válik majd belőle.

Vajon ki ez a különleges fiú?

Milyen vágyak űzték, milyen célok felé indult?

Mindenki tanul Arany Jánosról, de ismerjük az embert, aki az ikon mögött rejlik?

Hinnénk, hogy lázadó volt? Félbehagyta a Debreceni Kollégiumot, és vándorszínésznek állt. Önmagát kereste, sok művészeti ágat kipróbált, de a költészetet sokáig nem becsülte. Vajon mi vitte rá, hogy mégis írjon?

Hogy találkozott a nagyszájú Petőfivel?

Szenvedélyesen kereste lelki társát, a nőt, akit szerethet, és aki megérti őt. De vajon megtalálta az igazit?

Ez a kötet nem a megközelíthetetlen, nagy bajuszú panoptikumi alakról mesél, hanem az érző fiatal férfiről, aki megannyi nehézség és bizonytalanság után válik a nemzet aranyává.

A szerzőről

Cselenyák Imre 1957-ben született. Író, zenész, dalszövegíró, librettószerző, az Írószövetség, valamint a Történelmiregény-írók Társaságának tagja. Több mint harminc mű szerzője. Történelmi, korfestő regényei Jean-Pierre Montcassen néven jelennek meg.

Számos irodalmi esten, zenés rendezvényen szerepel mind az országban, mind a határon túli magyarlakta területeken.

Interjú SPIRIT BLISS írónővel

Sziasztok!

      

  A Könyvmolyképző jóvoltából lehetőségem nyílt elolvasni Spirit Bliss új regényét, a Reményfosztottakat (a bejegyzést itt olvashatjátok), és ennek apropóján egy interjút is készíthettem az írónővel. 10 kérdésemre válaszolt többféle témában, remélem, ti is olyan érdekesnek találjátok majd a válaszait, mint én! :)

1.Kezdésképp jó lenne egy kicsit megismerni Téged! Mi a „civil” foglalkozásod? Mivel töltöd a szabadidődet, ha épp nem írsz? Úgy egyáltalán, hogyan jellemeznéd magad?

A PTE-n végeztem magyar szakon, úgyhogy egyfelől magyartanár vagyok, nemrég pedig elvégeztem egy egyéves bér- és társadalombiztosítási ügyintéző képzést, ezeket mondhatom a második és harmadik szakmámnak. Korábban a postán dolgoztam ablakos postáskisasszonyként, de most bérügyesként keresek állást éppen.

A szabadidőm nagy részét természetesen írással töltöm, a maradékban pedig olvasok, főzőcskézek, filmeket nézek vagy a nemrég befogadott kutyáinkkal foglalkozom.

Egyébként elég introvertált személyiség vagyok, szeretek ellenni a saját kis világomban. Annak ellenére, hogy jó a fantáziám, nagyon logikusan gondolkozom, nem véletlen, hogy szeretek krimiket írni.

2.Hogyan kezdődött nálad az írás szeretete? Gyerekkorod óta firkálgatsz ezt-azt, vagy felnőttként gondoltál egyet, és leültél megírni egy könyvet?

13 éves korom óta írok, és azóta tudom, hogy író akarok lenni. Egy unalmas biológia órán kezdtem firkálgatni egy történetet, amit óra után megmutattam az osztálytársaimnak. Nagyon tetszett nekik, és onnantól kezdve mindig várták, hogy vigyem nekik a folytatást. Szerettem látni, hogyan hatok az érzéseikre és a gondolataikra, és ez vezetett odáig, hogy író akarjak lenni.

Eleinte csak rövidebb történeteket, novellákat, verseket írtam, aztán következtek a színdarabok. Az egyikkel (A pokol járatai) meg is nyertem 16 évesen egy országos színdarabíró pályázatot, és a színdarabomat előadták Kaposvárott. Később fanfictionök írásába kezdtem a neten, majd az olvasóim hatására megírtam az első saját regényemet, az Árnyékvilágot, amire azonnal le is csapott a Könyvmolyképző Kiadó.

3.A Reményfosztottak már a hetedik könyved. Emlékszel még, milyen érzés volt az első regényed megjelenése? Többkönyves íróként is ugyanígy éled meg, amikor végre a kezedben foghatod egy művedet?

Az első könyvem megjelenése, bevallom őszintén, majdnem teljesen homályba veszett számomra. El sem hittem, hogy ez megtörténik velem, és annyira izgultam a könyvbemutató napján, annyira sokkoló és megdöbbentő volt látni azt a sok embert, aki eljött rá, hogy egyszerűen valamiféle robot üzemmódban működtem akkor. Persze, emlékszem néhány részletre, de úgy, mintha nem is velem történt volna, inkább valamiféle külső szemlélőként. Az agyam szinte teljesen kihagyott.

Spirit Bliss 7. könyve

A második könyvbemutatóm már teljesen más volt, attól kezdve már egyáltalán nem izgultam, egyszerűen csak élveztem a történéseket. Egyfelől megszoktam a tudatot, hogy igen, ez a valóság, ez tényleg megtörténik velem, másfelől tudatosult bennem, hogy barátok vesznek körül. Nem biztos, hogy mindenkit ismerek, aki eljön hozzám a könyvbemutatóra, de azért jön, mert szereti, amit csinálok, érdeklik a könyvek, az írás, vagyis rokonlélek, így nem kell félnem tőle.

Egyébként magukhoz a könyveimhez is érdekes a kapcsolat fűz. Mesélték más írók, hogy mindig

elmennek a könyvesboltba megnézni a saját könyveiket, vagy ha elsétálnak a könyvespolcuk mellett, akkor megnézik, megsimogatják őket. Nos, ez rám egyáltalán nem jellemző. A történeteimhez nagyon kötődöm, a karaktereimhez szintén, de maguk a könyvek nem váltanak ki belőlem kötődést. Jó érzés elsőként kézbe venni őket közvetlenül a megjelenés után, belenézni, milyen lett a tördelés, jó lett-e a borító, hogyan is néz ki könyv formában a „gyermekem”, de úgy egyébként nem szoktam elővenni őket a későbbiekben, nem fogdosom őket, nem simogatom, nem megyek csak azért könyvesboltba, hogy lássam a saját könyveimet. Megértem, hogy mások miért teszik, de nekem erre lelkileg valahogy nincsen szükségem.

4.Általában mennyi ideig írsz egy könyvet? Hogyan kell elképzelni a te munkafolyamatodat?

Körülbelül egy évet szoktam rászánni egy regény megírására. Elsőként az alapötlet és a főbb karakterek születnek meg, és amint ez megvan, azonnal le is ülök megírni az első fejezetet. Aztán szép lassan körvonalazódik az adott regény fő szála is a fejemben, hogy hová akarok majd kilyukadni a legvégén. A mellékszálak, apró cselekmények mindig írás közben jutnak eszembe.

A kutatómunkát, hogy egy-egy részletben minél hitelesebb tudjak lenni, mindig akkor végzem, amikor eljutok az adott momentumhoz írás közben. Ilyenkor rendesen utána olvasok az engem érdeklő témának, és csak ezután írom meg az adott jelenetet.

Jegyzeteket csak akkor készítek, ha valamiféle idővonalat kell felállítanom, mert az évszámokat elég nehezen jegyzem meg, de úgy egyébként minden más adat, gondolat, terv a fejemben van csak meg.

Ha leírtam az utolsó szót is a regény végére, akkor hagyom néhány hetet pihenni a történetet, majd újra előveszem, és átolvasom, csiszolgatom. Csak ezután küldöm el a szerkesztőmnek, Róbert Katának.

Ő elolvassa a kéziratot, korrektúra programmal beleírja a szövegbe a véleményét, rosszat, jót egyaránt, aztán visszaküldi nekem. Én megnézem a megjegyzéseit, kijavítom, amivel egyetértek, és közösen megbeszéljük, amiben bizonytalan vagyok. Szerencsére a végső döntés mindig az enyém, a kiadó vagy a szerkesztőm sosem akarja rám kényszeríteni az akaratát. De 99%-ban egyet szoktam érteni a javításokkal, csak a maradék 1%-ban ragaszkodom a saját véleményemhez.

A szerkesztési munka során 3-4-szer ide-oda küldjük a javításokat egymásnak a szerkesztőmmel, aztán, ha úgy érezzük, végeztünk a csiszolgatással, mehet is a kézirat a kiadónak, hogy átnézhessék a korrektorok, megcsinálhassák a tördelését, kiválaszthassák a hozzá való borítót. Ha elkészült a tördelés, akkor a végső változatot átküldik még nekem egy utolsó ellenőrzésre, és ezzel az én munkám magával a szöveggel véget is ért. Végül irány a nyomda, és legközelebb a könyvbemutatón találkozom a történettel már könyv formájában.

5.Rengetegféle karaktert felvonultatsz a Reményfosztottakban. Ők száz százalékig fiktív alakok, vagy „megörökölték” egy-egy valós személy tulajdonságait is?

Egyikük sem teljesen olyan, mint én, de megörökölték néhány tulajdonságomat. Szóval 99%-ban fiktív alakok, a maradék 1%-ot magamból tettem beléjük. Ana például feminista, ugyanúgy, mint én. Erős nő, aki nem hagyja senkinek, hogy megváltoztassa őt. Ha valaki szereti, akkor olyannak kell elfogadnia, amilyen. Vagy ott van Adalynn, aki anyáskodó, gondoskodó típus, akárcsak én. Afféle tyúkanyóként funkcionál a Szemben, minden tagra úgy vigyáz, mintha a saját gyermeke lenne. Lafayette-tel pedig az a közös bennünk, hogy imádunk főzni, szeretünk másokat megetetni, és jól esik, amikor azt látjuk, hogy ízlik másoknak, amit készítettünk.

6.Amikor egy számodra ismeretlen dologról, közegről írsz, mennyire jársz utána? Szeretsz alapos kutatómunkát végezni, vagy inkább a képzeletedet használod?

Mindennek szeretek utána olvasni, aminek csak tudok. Úgy gondolom, törekedni kell arra, hogy a

lehető leghitelesebbek legyenek a történeteim. Persze, vannak olyan témák is, amiknek egyszerűen nem tudok utánanézni, mert nem találok hozzá magyar vagy angol nyelvű forrást, vagy ha van is, akkor pénzbe kerülne felhasználni. Ilyenkor kapcsol be a fantáziám, és kipótolja a lyukakat.

A Szemmel kapcsolatban egyébként olyasmiknek is utánanéztem, hogy milyen kóddal jelenti be egy járőr a központnak, ha egy kollégája megsérült, vagy hogy milyen fegyvertípusokat használnak előszeretettel az amerikai rendőrök és az alvilági bűnözők. De Boston városának történetét is végigolvastam, hogy minél jobban megismerjem a helyet, ahol a Szem tevékenykedik majd.

7.Szeretnél valami értéket, üzenetet közvetíteni a regényeiddel?

Igen, mindenképpen. Én hiszek abban, hogy egy írónak a szórakoztatás mellett a tanítás is a dolga. Persze nem didaktikus, szájba rágós módon, hanem észrevétlenül, a történetbe rejtett gondolatok, értékvilág által. Számomra az egyik legfontosabb téma a nők és a gyermekek védelme, ezért elég sokszor felbukkan a regényeimben a családon belüli erőszak és az egyéb ellenük elkövetett bűncselekmények. Ez azért van, mert szeretném felhívni az emberek figyelmét a témára, hogy ha legközelebb ilyesmivel találkoznak a saját életükben, felismerjék a bajt, és ne fordítsák félre a fejüket, hanem próbáljanak meg segíteni a bántalmazottnak.

8.Látom az interneten, hogy rengeteg dicséretet kapsz, de azért biztosan akadnak negatív kritikák is. Ezeket hogyan tudod kezelni?

Az elején elég nehéz volt, főképp, hogy az első könyvem megjelenésének idején sok olyan kritikát is kaptam, ami egyáltalán nem volt építő. Ezek a kritikák tele voltak tömény rosszindulattal, személyeskedéssel, és látszott, hogy az íróik szimplán csak féltékeny. Akkoriban újdonságnak számított, hogy egy ismeretlen, magyar lányka könyvét kiadják, ezért sokan irigykedtek rám. Később volt is olyan emberke, aki bevallotta, hogy csak azért írt rosszat a könyvemről, mert egy kisebb blogger csoporttal egymást felhergelték ellenem féltékenységből. Aztán eltelt némi idő, az illető megbánta a dolgot, és bocsánatot kért tőlem. Sőt, elolvasta a következő könyvemet is, ami nagyon tetszett neki, és azóta is az ismerősöm Facebookon.

Ezek a korai tapasztalatok végül is jók voltak, mert felvérteztek engem. Megtanítottak rá, hogy a rosszindulatú negatív kritikával nem szabad foglalkozni, mert azok nem rólam vagy a könyvemről szólnak, hanem a kritikaíró lelki gondjairól.

Az építő, hasznos negatív kritikákat viszont az elejétől kezdve imádom. Úgy gondolom, hogy ilyen negatív kritikák nélkül egy író nem tud fejlődni. Rengeteget tanultam már eddig is abból, ha valaki rendesen elmondta a véleményét nekem a hibáimról, és remélem, hogy ezután is kapok majd hasznos negatív kritikákat.

9.Vannak emlékezetes élményeid az olvasókkal való találkozásokról? Ha igen, mesélnél egyet-kettőt? 

Hű, hét év alatt rengeteg ilyen élmény történt velem! De a teljesség igénye nélkül megpróbálok kiemelni néhányat, ami a leginkább emlékezetes maradt számomra.

Egy lány például elárulta nekem, hogy régen ő is írt, de aztán leégett a házuk, többek között minden írása is odabent veszett, és ez érthető módon akkora trauma volt számára, hogy azóta egyáltalán nem tudott az írásra gondolni. Aztán elolvasta az egyik könyvemet, és a történetem hosszú évek után újra meghozta az ihletét. A gondolat, hogy valakinek segíthettem, hogy újra képes legyen írni, nagyon jó érzés.

A másik élményem szintén egy lányhoz kötődik, aki olyan kapcsolatban élt, amiben nagy volt a korkülönbség közte és a párja között. Ez természetes módon egy csomó kétséget előhozott benne annak ellenére, hogy szerette a párját. Például azt is, hogy hacsak nem történik valami váratlan tragédia, akkor ő lesz az, akinek át kell élnie majd a párja elvesztését. Elmondta, hogy elolvasta a Kígyók sziszegését, amelyben Julie és Peter hasonló gondokkal küzdenek, és az ő gondolataik, a kapcsolatukhoz, a múlandósághoz való hozzáállásuk megnyugtatta őt, és elfújta a félelmeit. Nem is gondoltam volna korábban, hogy ténylegesen is képes lehetek hatni más emberek életére az írásaimmal, de nagyon örültem, hogy segíthettem.

A harmadik élmény vicces volt. Éppen a nyári olvasói találkozómon voltam, és az olvasóimmal beültünk ebédelni valahová, amikor észrevettem, hogy a szemközti asztalnál ül egy férfi a körülbelül 4-5 éves kislányával, és engem figyel. Nem szeretem, ha néznek, ezért kellemetlenül éreztem magam, de próbáltam nem foglalkozni az egésszel. Néhány perc múlva azonban a férfi odajött hozzám, köszönt, és csak annyit kérdezett, hogy én vagyok-e az az írólány, aki a netre is feltölti néhány írását. Mondtam, hogy igen, az én lennék. Megkérdezte, hogy néhány percre félreülnék-e vele egy másik asztalhoz beszélgetni egy kicsit. Mivel az olvasóim kuncogva elküldtek, hogy menjek csak, így átültünk egy másik asztalhoz. Beszéltünk néhány semleges dologról, aztán a férfi közölte, hogy épp anyukát keres a kislányának, és nem lenne-e kedvem esetleg megismerkedni vele. Teljesen lesokkolódtam, miközben hátulról még mindig hallatszott a kuncogás. Szépen megköszöntem a felajánlást, de nemet mondtam, aztán visszatértem az olvasóimhoz. Idővel persze a kicsit kínos történet inkább viccessé és kedvessé vált, de akkor nem kicsit voltam zavarban.

10. És végül: hova tovább? Mik a terveid az elkövetkezendő pár évre?

Nemsokára elkészülök A Szem második részével, ami elvileg ősszel már a könyvesboltokban lesz. Ezután egy nagyrészt már kész disztópiámat akarom befejezni és leadni a kiadónak, amelynek a címe, Rabszolgák kora 1. – Az istenhalló. De tervezem a Lelkek börtöne című lélektani krimim befejezését is a közeljövőben, és van ötletem egy lélektani romantikus regényhez valamint egy történelmi fantasyhez is. Az biztos, hogy unatkozni nem fogok, mert ezernyi ötletem van, és sokféle műfajban ki szeretném még próbálni magam.

Spirit Bliss: Reményfosztottak (A Szem 1.)

Sziasztok!

        Pár hete megkaptam Spirit Bliss új regényét a Könyvmolyképzőtől, hogy írjak róla véleményt. Ezúton köszönöm nekik és az írónőnek a könyvet és a türelmet is, mert igencsak hosszúra nyúlt az olvasás így, az érettségi véghajrájában.

        A könyv mellé egy interjú is járt, amiben nem csak a Reményfosztottakról, hanem sok más érdekes dologról is faggattam az írónőt- ezt itt olvashatjátok!

 

Írta: Spirit Bliss

Kiadta: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2016

Oldalszám: 296

Folytatás?: lesz

  

Fülszöveg

Csatlakozz, vagy meghalsz!
Különleges, láthatatlan szervezet rejtőzködik az éjszakában,
és olyan bűnözőkre csap le, akikre senki más nem tud, vagy nem mer.
Ana a Szem tagja.
Első törvény: bármi áron védd meg az ártatlant!
Második törvény: légy láthatatlan a rendőrség előtt!
De mi történik, ha egy zsaru az áldozat?
Ana megmenti Ryland életét, hogy lerójon egy régi tartozást. Ez a váratlan tett láncreakciót indít el, megváltoztatva mindenki sorsát.
Macska-egér játék indul az FBI és a Szem között, ám Anára egy új küldetés is vár. Meg kell találni Tamarát, a fiatal modellt, akinek furcsa körülmények között nyoma veszett.
Vajon a bilincstetkós férfiak állnak a háttérben? Vagy más a felelős a lány eltűnéséért?
Nyomozz a Szemmel, ha nem félsz a veszélytől! De ne feledd:
Megszökhetsz a rendőrségtől,
kijátszhatod a törvényt,
elbújhatsz a felelősség elől,
de a Szem akkor is lát.
Szeress, akkor is, ha veszélyes!

Véleményem

        Ritkán olvasok kortárs magyar regényt, sőt, igazából szinte kivétel nélkül csak akkor, ha recenziós könyvként megkapok egyet. Éppen ezért magyar viszonylatban nem igazán van összehasonlítási alapom, de miért is kéne a hazai irodalmat külön kezelni a külfölditől? 

         Sajnos azt veszem észre (magamon is), hogy a magyar könyvekhez már eleve fenntartásokkal állunk hozzá. Sok író ezért választ angol álnevet magának és angol neveket a szereplőinek. Ez egyrészről szomorú, másrészről viszont a történetnek kétségkívül jót tesz. Nem tudom, hogy ebben az esetben mi vezérelte az írónőt, mindenesetre jó ötletnek tartom, hogy az egész cselekményt Bostonba helyezte.

        Maga a történet a Szem nevű szervezetre épül. Ők egy titkos társaság, akik arra esküdtek, hogy bármi áron megvédik az ártatlanokat, és megszabadítják a világot a bűnözőktől. Nem virágnyelven fogalmazva: megölik őket. Csak akkor gyilkolnak, ha megbizonyosodtak az illető bűnösségéről, de ettől függetlenül a tevékenységük erkölcsileg megkérdőjelezhető. Ez az a gondolat, ami már a fülszöveg elolvasása után sem hagyja nyugodni az embert. Milyen jogon döntheti el az egyik ember a másikról, hogy halált érdemel? Be lehet-e bizonyítani száz százalékosan valakinek a bűnösségét, és ha igen, mégis ki az, aki belelát az illető lelkébe, és biztosan azt tudja állítani, hogy nincs más megoldás, csak a halál?

        Azt gondolom, ez a kérdés szinte mindenkit foglalkoztat. Én évek óta gondolkodom rajta, próbálok állást foglalni, határozott véleményt kialakítani magamban, de egyszerűen nem megy. Évről évre mást és mást gondolok róla, abban viszont biztos vagyok, hogy én soha az életben nem érezném magam felhatalmazottnak arra, hogy egy emberi életről döntsek. Semmilyen helyzetben sem. 

        A Szemmel szemben ott áll az FBI. Mondhatjuk úgy is, hogy előbbi az igazságot, utóbbi a törvényt képviseli. A rendőrök hivatalból üldözik a Szem tagjait, akiknek a második szabálya az, hogy láthatatlannak kell maradni a rendőrség előtt. De mi van akkor, ha épp egy rendőr szorul megmentésre?

        Ana, a Szem tevője megmenti Ryland, a zsaru életét, ő pedig így két tűz közé kerül. Nem tud szabadulni Ana (az "Angyal") emlékétől, ugyanakkor kötelessége lenne elkapni a lányt. Itt kezdett volna sablonossá válni a történet, de az írónő jó időzítéssel behozott egy megoldandó rejtélyt: meg kellett találni egy eltűnt lányt. 

        Nézzétek meg jobban, mit írtam négy sorral feljebb: a nő megmenti a férfi életét. Igen, íme egy  könyv, amiben nem az ügyeletes szépfiú húzza ki a bajba jutott, mit sem sejtő, ártatlan lányt a pácból. Olvastam már egy-két ilyet, de tényleg csak egy-kettőt. Nem tartom magam kifejezetten feministának, mint Spirit Bliss, de azért számomra is üdítő tud lenni néhány olyan történet, ahol a királylány nem toronyba zárva várja a szőke herceget. 

        Az eltűnt lány, Tamara ügye szintén egy fontos és sajnos aktuális problémára hívja fel a figyelmet, engem kicsit az Elrabolva c. filmre emlékeztet (amit nagyon szeretek). Tamara egy modell lány, akinek rejtélyes körülmények között nyoma veszik. Hányszor hallunk ilyet a hírekben? Nem csak feltörekvő modellekkel történik ilyen. Sok lányt kecsegtetnek hamis külföldi (vagy akár országon belüli) ajánlatokkal más területeken is, aztán az elvégzendő "munka" nem éppen az, amit megbeszéltek...

        Ezek voltak azok a dolgok, amik engem igazán megragadtak és elgondolkodtattak. Természetesen voltak apróbb pozitívumok és negatívumok is, de ezek nem hagytak olyan mély benyomást.

A cicám is segített ;)

          Nagyon szeretem például, amikor történelemből ismerős nevek köszönnek vissza egy könyv

lapjain (mint itt Lafayette), és jót mosolyogtam a Mr. Eye (eye=szem) névadáson is. Tetszett, hogy valósághű volt az ábrázolás, ez főleg a rendőrségnél nyilvánult meg, például az egymás között használt kifejezéseknél (az írónő el is mondta azt interjúban, hogy ezeknek rendesen utánanézett).

          Akadt néhány unalmasabb, laposabb rész is, de sosem volt olyan, hogy ne érdekelt volna a következő fejezet. Néha nekem kicsit mellékszereplőkből is sok volt, bár ez nálam a bűnügyi regények alapvető szépséghibája.

           Összességében nagyon örülök, hogy lehetőségem nyílt így elolvasni a könyvet, mert nem hiszem, hogy magamtól megvettem volna. Most már sajnálom, hogy eddig nem olvastam semmit Spirit Blisstől.  Az interjúban sok minden értelmet nyert a könyvvel kapcsolatban és kíváncsi vagyok, hogyan jelenítette meg a korábbi regényeiben azokat a dolgokat, amikről beszéltünk. 

          A bűnügyi regények alapvetően nem az én asztalom, de a Reményfosztottak megnyert magának. Nem csak egy rejtély megoldásáról szól a könyv, hanem rengeteg kisebb-nagyobb utalás is rejlik benne az élet komoly dolgaira, problémáira. Én azt gondolom, hogyha egy történet elgondolkodtat, akkor már megérte elolvasni- itt pedig már az első fejezet előtti szómagyarázatnál elkezdtek kattogni a fogaskerekeim. (Ja, és Benina rajzai is gyönyörűek voltak a végén!)

5/4.5

 Olvassátok el az írónővel készült interjút is! :)

Megvan a fiatal Dumbledore! | LEGENDÁS ÁLLATOK ÉS MEGFIGYELÉSÜK

Sziasztok!

Biztosan sokan láttátok a Legendás állatok és megfigyelésük című filmet. Én írtam is róla a blogon, elmondtam, hogy nekem azért nem annyira tetszett, de ettől függetlenül nagyon kíváncsi vagyok a következő részre, amikor is megjelenik majd Dumbledore és többet szerepel majd Grindelwald is.

Ma kiderült, ki kapta a fiatal Dumbledore szerepét, de mielőtt elárulnám, nézzük, kik bújtak eddig a professzor úr bőrébe!

Először Richard Harris kapta meg a szerepet, ő volt az, akit az első két filmben láthattunk. A Titkok Kamrája élete utolsó előtti filmje volt, hiszen sajnos a film bemutatásának évében, 2002 október 25-én elhunyt.

Richard Harristől Michael Gambon örökölte meg a karaktert. Ő az, aki igazán beégett az emberek emlékezetébe, hiszen 6 filmen keresztül játszotta Dumbledore-t.

És akár hiszitek, akár nem, volt még egy színész, aki "eljátszotta" Dumbledore-t a Harry Potter- filmekben. Igaz, talán még annyi szerephez sem jutott, mint Jamie Campbell Bower Grindelwald-ként, de azért pár pillanat erejéig Toby Regbo is alakíthatta a karaktert. Ő egyébként a Reign c. sorozatból lehet ismerős Nektek, ő játszotta Stuart Mária (Mary) férjét, II. Ferencet (Francist).

Én nagyon örültem volna, ha most is Toby Regbo kapja a szerepet, de persze erre nem volt sok esély, nem is így lett. Ebből kifolyólag 2018-ban, amikor kijön az új Legendás állatok- film, egy negyedik színészt láthatunk Dumbledore szerepében, Jude Law-t!

Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 11. - A hercegnő férjhez megy

Sziasztok!

Kisiskolás koromban egy könyvsorozatot szerettem majdnem annyira, mint a Harry Pottert. Ez volt A neveletlen hercegnő naplója - a mai napig ott sorakozik mind a tíz (most már 11) kötet, plusz néhány kiegészítő füzetecske a polcomon. Bár azt hiszem, ezt a kapcsolódó Borítók Világszerte bejegyzésemben is említettem... ;) Szóval lényeg a lényeg, ezt a könyvet azóta el akarom olvasni, hogy megjelent, de csak mostanra sikerült. Vegyes érzelmeim vannak vele kapcsolatban, a bejegyzésben erről bővebben is olvashattok! :)

Eredeti cím: Royal Wedding

Megjelenés éve: 2015

Fordította: Merényi Ágnes

Kiadta: Ciceró

Oldalszám: 384

Fülszöveg

MIA ÚJRA ITT VAN!
MEG CABOT VÉGRE MEGÍRTA A 2000-es évek sikersorozatának FOLYTATÁSÁT!!!
El sem hiszitek, de Mia immár huszonhat éves, és szerelme Michaellal változatlan hőfokon lobog. Sűrű programjaik ellenére a fiúnak sikerül néhány napra egy Karib-tengeri szigetre csábítania a hercegnőt, ahol végre felteszi a várva-várt kérdést. Miának pedig sem a naplója, sem a pszichológusa tanácsára nincs szüksége ahhoz, hogy kimondja a boldogító igent.
De a mesés vakáció végeztével minden a feje tetejére áll: Grandmere kiszivárogtatja az esküvő részleteit, amiből egyetlen szó sem igaz, ráadásul Mia apja körül is sok a zűrzavar. Végül fény derül Phillipe herceg régóta őrzött titkára, és ez alapjaiban változtatja meg a hercegi család életét.

Véleményem

        Miát már nem azok a "problémák" foglalkoztatják, mint tizenéves korában, és még némi jellemfejlődés is felfedezhető nála, összességében ugyanazt a hangulatot hozta ez a könyv is, mint az előző tíz rész, és ezt imádtam.

Meg Cabot azt nyilatkozta, hogy ennél a könyvnél figyelembe veszi azt, hogy a sorozat régi olvasótábora már felnőtt, és eszerint, az ő ízlésükhöz alkalmazkodva írja meg a regényt. Szerintem ez nem annyira sikerült, de ezt pozitívumként könyvelném el. Persze,

        Nagyon tetszett az is, ahogy időről időre feltűntek régi mellékszereplők nevei, akikre már nem is emlékeztem. Nem voltak annyira fontosak, hogy szerepet kapjanak a 26 éves Mia életében, de az, hogy megemlítették őket, tovább erősítette bennem az érzést, hogy ezt a sorozatot egyszer újra kell olvasnom. 

        Az még ennél is jobban tetszett, hogy megmaradtak a régi barátságok. Mindenkinek megvolt a maga helye a másik életében: néha felnőttként és felelősségteljesen segítették egymást, néha csak sort kerítettek egy kis pletykázásra, ami szinte hajszálpontosan ugyanolyan volt, mint a régi könyvekben. 

        Érdekes volt látni, hogy kiből milyen felnőtt lett. Lana például nem okozott csalódást, ugyanolyan buta, felszínes szöszi maradt, én pedig még mindig nem tudom megérteni, hogyan lehetnek jóban Miával. Lili és Tina is maradt a régi, Michael pedig tényleg úgy viselkedett, mint egy majdnem 30 éves. Nem csinál semmit, csak létezik, és mégis azonnal mindenki akar magának egy saját bejáratú Michaelt. (Na jó, ez így nem igaz, igenis sok mindent csinál.)

        A feni sok-sok jó dolog ellenére kicsit úgy érzem, hogy elhúzták előttem a mézesmadzagot, de nem kaptam semmi extrát a pénzemért cserébe. Egyszerűen nem volt olyan fordulat, ami meglepett volna, vagy ha mégis, akkor az a világ legnagyobb kliséje volt. Nem azt mondom, hogy nem volt jó olvasni, de végig vártam valami nagy durranásra, és nem következett be.

        A kiszámíthatóságért levontam volna egy fél csillagot, de összességében szerettem a könyvet, úgyhogy túl tudtam volna tenni magam rajta. Aztán jött a vége... SPOILER A cím beharangozza az esküvőt, kábé ez egész könyv a megszervezéséről szól, és NINCS BENNE az esküvő?? Egy ideig szépen haladt a cselekmény, aztán puff, egy nagy ugrás, és vége is volt az egésznek. Amikor a könyv vége felé jártam, nem hittem el, hogy már csak pár oldal van hátra, hiszen tudtam, hogy még egy csomó mindennek kéne történnie. Olyan volt, mintha Meg Cabot megunta volna az írást, elvágta volna a történet fonalát aztán gyorsan odapötyögött volna valami befejezést, hogy azért ki lehessen adni a könyvet... SPOILER VÉGE

        Összegezve: tök jó volt látni, hogy Mia felnőtt a feladathoz, tudja kezelni a hercegnőséget és a sajtót is. Kivette a részét a genovai ügyekből is, ha probléma adódott, az apjával és a nagyanyjával együtt dolgoztak a megoldáson. Nagyon aranyos volt, ahogy Michael beilleszkedett a családba, talán ez tetszett legjobban az egész regényben. De a befejezés az valami hihetetlenre sikeredett, és ezt nagyon rossz értelemben mondom...

        Kellemes kikapcsolódás volt a könyv, ha nincs a vége, biztosan legalább megközelítené az 5 csillagot, de így csak:

5/3.5

        De ne hagyjátok ki, ha szerettétek a sorozatot, minden kukacoskodásom ellenére azért örülök, hogy ezt a részt is elolvastam! :) 

 

BORÍTÓLELEPLEZÉS | Outlander 4. - Őszi dobszó

Sziasztok!

Bevallom, az Outlanderrel egyelőre még nem sikerült megbirkóznom (sem a tévésorozattal, sem a könyvekkel), de tudom, hogy köztetek sok rajongó van, úgyhogy nem hagyhattam ki ezt a borítóleleplezést! :)

Az Őszi dobszó egyébként az eddigi leghosszabbra sikerült kötet (1192 oldal!), ezért mutatok most két "ugyanolyan" borítót - ekkora terjedelmet nehéz lenne egy kötetbe összefűzni. :)

Fülszöveg

Skóciában ​kezdődött, egy ősi kőkörnél. Ott, ahol a kiválasztottak számára megnyílik egy átjáró a múltba – vagy a halálba.

Claire Randall túlélte ezt az elképesztő utazást, méghozzá nem is egyszer, hanem kétszer. Első útja végén Jamie Fraser, a 18. századi skót harcos ölelő karjai között kötött ki, akinek iránta érzett szerelme legendássá vált – egy tragikus szenvedély meséjévé, melynek végén Claire visszatért a jelenbe, hogy világra hozza a férfi gyermekét. A nő két évtized elteltével másodjára is útra kelt, ezúttal Amerikába, ahol a határvidéken újra találkozott Jamie-vel. Valakit azonban hátrahagyott a huszadik században: a lányukat, Briannát…

Brianna felkavaró felfedezést tesz, ami a kőkörhöz vezeti őt, ahol a lány a félelmetes ismeretlenbe veti magát. Miközben anyja és sosem látott apja után kutat, kockára teszi saját jövőjét, hogy megváltoztassa a történelmet… És hogy megmentse szülei életét. De ahogy Brianna beleveti magát az érintetlen vadonba, egy szívszorító találkozás folytán talán örökre a múltban ragad…

Vagy ott, ahol lennie kell, ahová a szíve és lelke kötődik…

Rendeld meg!

Tedd kívánság és/vagy várólistára!

 

 

 

A szerző

Diana Gabaldon a nyolc részből álló Outlander sorozat nemzetközileg elismert írója. Mexikói-amerikai és angol-amerikai származású, zoológiát és tengerbiológiát tanult, viselkedési ökológiából doktorált. Családjával és rengeteg más válogatott vadállattal együtt az arizonai Scottsdale-ben él.