W. Bruce Cameron: Egy kutya négy élete

Sziasztok!

A legutolsó kutyás könyv, amit olvastam, az a Lassie volt. Annyira imádtam, hogy még a pénzhajhász "folytatásait" is valósággal faltam, emlékszem, egyszer az volt a büntetésem, hogy anya elrakta a Lassie kölyke c. könyvet a vitrin legfelső polcára, és nem olvashattam tovább, amíg rendet nem raktam. (Hát igen, a számítógéppel és a szobafogsággal nem lehetett hatni rám :D)

A nagy szerelem ellenére viszont, ha az emlékezetem nem csal, azóta, tehát úgy kábé 10 éve nem került kutyás könyv a kezembe. Az Egy kutya négy életéről is csak a borítóleleplezés kapcsán hallottam, akkor viszont szinte rögtön megrendeltem. Olvasás után pedig passzoltam is tovább anyának- ez a sorsa ugyanis az "ezt el kell olvasnod"- könyveknek. :)

Eredeti cím: A Dog's Purpose

Magyar megjelenés éve: 2012 (2017-ben filmes borítóval)

Eredeti megjelenés: 2010

Fordította: Varga Csaba

Kiadta: Könyvmolyképző

Oldalszám: 352

Folytatás?: van

 Fülszöveg

Minden kutya a mennybe kerül… kivéve, ha elintézetlen feladatuk maradt itt, a Földön.

Lenyűgöző történetünk főszereplője, egy aranyos kutyus nem egy, de több életen keresztül próbál meg rájönni arra, hogy mi is az élete célja. A Kutyás történet más, mint a többi megszokott, cuki kis kutyusokról szóló megható regény. Az élet legalapvetőbb kérdésére keresi a választ: miért vagyunk itt? Hősünk, Béni maga is megdöbbenve tapasztalta, hogy lenyűgöző szépségű, aranyló szőrű kiskutyaként született újjá, miután végigélte egy korcs, kóbor kutya tragikusan rövid életét. Az új lehetőséget kihasználva eljut a nyolcéves kisfiú, Ethan ölelő karjába. Együtt számtalan lélegzetelállító kalandot élnek át, és közben Béni megtanulja, hogyan legyen jó kutya.

Hősünk kalandja azonban nem ér véget azzal, hogy egy szerető család kedvenc háziállata lett. Ismét újjászületik, és vaksin pislogó kölyökkutyaként megint csak azt szeretné kideríteni, hogy képes lesz-e valaha is rájönni a létezése értelmére.

Béni története szívet melengető, lényeglátó, és gyakran elképesztően mulatságos olvasmány. A Kutyás történetben nem csupán négylábú barátunk számos életének megrázó és mulatságos kalandjait ismerhetjük meg, de feltárul előttünk az is, ahogy egy kutya látja az emberi viszonyokat. Megismerhetjük, hogy milyen erős kötelék fűz minket legjobb barátunkhoz.

A megragadó és magával ragadó, gyönyörű történetből kiderül, hogy a szeretet halhatatlan, hogy hűséges barátaink örökre itt maradnak velünk, és hogy a földkerekségen minden teremtmény azért született, mert megvan a maga oka, mert értelme van az élhetésének.

 Véleményem

        Megrendeltem, aztán csak nem akaródzott nekiállnom. Hetekig díszelgett a polcon, mire végre az egyik hétvégén elszántam magam, és egy nap alatt ledaráltam. Direkt siettem vele, mert hétköznap nem nagyon van időm olvasni, de azt gondolom, amúgy sem tartott volna sokáig. Számomra nem volt az a tipikus letehetetlen könyv, legalábbis nem olyan szinten, hogy az első oldaltól az utolsóig tövig rágjam a körmömet az izgalomtól.

        Bailey az első életében egy csatornában született kóbor kutya. Az anyja arra neveli, hogy féljen az emberektől, de miután elfogják őket és egy menhelyre (vagy valami olyasmire) kerülnek, a kiskutya tulajdonképpen jól érzi magát. Ez volt az a rész, amit én egy kicsit unalmasnak találtam- nem volt vontatott, vagy ilyesmi, egyszerűen engem itt még nem szippantott be a történet.

        A kutyus második élete is kalandosan indul, de hamar eljut Ethanhoz, a nyolcéves kisfiúhoz, és rájön, hogy a korábbi gazdái törődése semmi volt Ethan szeretetéhez képest. Együtt nőnek fel, és tényleg rengeteg kalandot élnek át együtt, de eljön az a pillanat, amikor Baileynek mennie kell.

       A maradék két életét már nem mesélném el, hogy azért ne lőjek le előre mindent, de azt elmondhatom, hogy Ethan emléke örökre Baileyvel marad. Mindenkit őhozzá hasonlít, mindenről ő jut az eszébe, és az utolsó két életében is csak őt keresi.

        Több listában is akartam már ajánlani Nektek ezt a könyvet (még olvasás előtt), az egyik ilyen a "nem szerelmes könyvek" lett volna. Próbáltam romantikamentes könyveket összegyűjteni, de egyszerűen nem sikerült.  Azt hittem, ezzel a regénnyel majd előrébb leszek, de nem. Ebben is van egy nagyon aranyos szerelmi szál, de azért nem ez a történet fő vonala, úgyhogy ha valakinek herótja van szerelmes történetektől, akkor inkább ajánlom ezt, mint kábé bármelyik arany pöttyöst.
        A könyv különlegessége az, hogy a kutya szemszögéből meséli el a történetet, illetve a történeteket. Alapvetően az egész elbeszélésmódra jellemző az emberi mércével meglehetősen tudatlan, aranyos kis naivitás, ami szerintünk az állatokat jellemzi. Elismerem, voltak furcsa dolgok, például nem hiszem, hogy a kutya ismerhette a gyutacs szót, amikor rengeteg más, sokkal hétköznapibb tárgyat nem tudott név szerint beazonosítani, de összességében imádtam Cameron stílusát. Ha szentimentális akarok lenni, azt mondanám, megmutatta, hogy fekete fehérben is milyen árnyalt a világ. Egy kutya nyilván sokkal szürkébben látja az őt körülvevő világot, de olyan dolgokat is felfedez, amik mellett az emberek nap mint nap elsétálnak. 

        Kicsit olyan volt, mintha a kutya örök gyerek lenne, sőt, lehet, hogy ez tényleg így is van. De hogy bebizonyítsam, hogy Bailey milyen magyarázatokat talált az emberek ügyes-bajos dolgaira, muszáj megosztanom Veletek néhány idézetet:

"Egymás mellet ültek a heverőn. Az arcuk majdnem összeért, és a szívük hevesen dobogott. Izgalom és ijedtség sütött róluk. Olyan hangot hallattak, mintha ennének valamit, de nem éreztem az étel szagát. Mivel nem lehettem egészen biztos abban, mi történik, felmásztam én is a heverőre, és az orromat beerőltettem az arcuk közé. Mindketten hangosan nevettek."

 "Nagyon kedveltem Anyut. Egyetlen kivetnivalót találtam csupán rajta. Szeleburdiságában gyakran lecsukta a fürdőszobai itatótálam fedelét. Ethan bezzeg sosem csukná rá a fedelet!"

" – Egy szép nap fellövünk egy ilyet a Holdra! Majd emberek is élnek odafönt. Szeretnél űrkutya lenni?
"Meghallottam a „kutya” szót, és megállapítottam, hogy ez egy kérdés lehet, ezért aztán csóválni kezdtem a farkamat. Igen, gondoltam. Nagyon szívesen segítek kimosni a tányérokat."

        Természetesen most kiemeltem párat a legjobb részletek közül, azért nem az első betűtől az utolsóig ilyenekkel van tele a könyv. Néha olyan érzésem volt, mintha a szerző időközönként elfelejtette volna, hogy "kutya", ilyenkor pedig kicsit kiesett a szerepéből- ez főleg akkor fordult elő, ha éppen valami tanulságot próbált közölni. Szóval igen, vannak apróbb hibái a könyvnek, de nem gondolom, hogy ez negatívum, inkább csak emberibbé állatibbá? teszi az egészet. Néhol felvontam a szemöldökömet, de hát még a Harry Potternek is vannak buktatói, innentől kezdve pedig egy írótól sem várok el tökéleteset.
        Ha már a szerzőnél tartunk... Itt el KELL olvasni a köszönetnyilvánítást! Igen, ezt általában én is átlapozom, de ennél a könyvnél ez tilos! W. Bruce Cameron már itt megnyert magának, hihetetlenül szimpatikus volt az a pár oldal, amit odafirkantott a könyv elejére. Idézem is a kedvenc mondatomat belőle:

…szeretném leszögezni, hogy sem íróként, sem emberi lényként nem ért véget a fejlődésem, és ebben a pillanatban sem vagyok más, csupán az eddig tanult és átélt dolgok összessége.

        Nem gondolnám, hogy ez az úgymond "kötelező írói szerénység", amikor az az elfogadott magatartás, hogy a szerző nem büszke a saját művére. Volt és van is ilyen, gondoljunk például az előző generációkból Victor Hugo-ra vagy Szabó Magdára. Cameron viszont nem leszólja azt, amit alkotott, hanem megköszöni mindazoknak, akik kipofozták a kéziratot, hogy könyv lehessen belőle, és megjegyzi, hogy ez még nem a végállomás, van még hova fejlődni, és szeretne is jobb lenni. Manapság ilyen dolgok azért ritkán jelennek meg nyomtatásban, nem kifejezetten egy bevett marketingfogás. 

        Azt hiszem, eleget ömlengtem a szerző emberi értékeiről, úgyhogy térjünk is át arra, hogy . A kutyásoknak (gazdiknak és leendő gazdiknak) mindenképpen, főleg, ha jobban meg akarják érteni a (leendő) kedvencüket. Ha tényeket akartok, vegyetek egy szakkönyvet, de ha arra vagytok kíváncsiak, hogyan alakíthattok ki szeretetteljes viszonyt a kutyusotokkal, ez a tökéletes könyv. Nem tudod meg a dolgok mikéntjét és hogyanját, de sokkal inkább a szívedbe zárod a kutyákat, sőt, talán más állatokat is. Én olvasás közben többször is kimentem a kutyánkhoz, és miután befejeztem a könyvet, szerintem egy órán keresztül minimum babusgattam és beszélgettem vele. Alapvetően inkább macskás vagyok, de újra előtört bennem az érzés, hogy a kutyák valami varázslatos teremtmények. És sokkal intelligensebbek, mint a macskák, még ha ezt nem is szeretem bevallani. Hihetetlen, ahogyan megérzik az emberek szándékait, a gazdájuk érzéseit, a külvilág apró rezdüléseit. A mi kutyánk például megugatja a legtöbb embert, akit nem szeretünk, és ezen mindig jókat mosolygunk. Bailey is ilyen, és ezzel sikerült ráébresztenie, hogy közhely ide vagy oda, a kutya gyakran tényleg az ember legjobb barátja. 

kiknek ajánlanám a könyvet

5/5

Nézzétek meg a filmet! :)